Az USA szerint „minden lehet Észak-Koreában”
Donald Trump kijelentette, hogy „Phenjan rakétakísérlete következtében minden lehetőség az asztalon van a válaszlépést illetően”. A nemzetközi közösség szinte egyhangúlag ítélte el a kommunista diktatúrát.
Az USA elnöke úgy látja, hogy az egész világ megértette az észak-koreai rezsim üzenetét, miszerint képtelenek betartani a nemzetközi kapcsolatok legalapvetőbb viselkedési szabályait is.
A Phenjan által folyatott fenyegetések és destabilizáló folyamatok csak növelik a diktatúra elszigeteltségét a régióban és szerte a világon egyaránt, hívta fel a figyelmet Trump. „Minden lehetőség az asztalon van” – utalt az amerikai elnök az esetleges retorziókra.
Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Nikki Haley szerint az újabb észak-koreai rakétakísérlet teljeséggel elfogadhatatlan és felelőtlen, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának immár komoly intézkedéseket kell hoznia.
Haley az ENSZ székházában újságíróknak kifejtette: „Egyetlen ország fölött sem szabad rakétáknak repkedniük”, ahogyan ez történt most a 130 millió lelket számláló Japán fölött.
A nagykövet hangsúlyozta, hogy Észak-Korea megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának minden egyes határozatát.