Szerbia EU-s csatlakozása – Maradéktalanul teljesíteni a feltételeket!

Az utóbbi, alig több mint egy hónap alatt, az Európai Unió (EU) két magas rangú tisztségviselője is Belgrádban járt, annak erősítésére, hogy az EU érdekelt Szerbia csatlakozása iránt.    

David McAllister, az EP-képviselő, szerbiai jelentéstevő, két alkalommal is Belgrádban járt. Először augusztus 12-én, amikor találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel, majd[1] augusztus 25-én és 26-án az ország  fővárosában a hatalmi szervek, a szerbiai parlament ellenzéki és a civil szervezetek képviselővel is tárgyalt.

A Danas c. belgrádi napilap forrásai szerint a nem kormányzati szervezetek képviselői „a brüsszeli tisztségviselőnek, egyebek között, elmondták, hogy (Szerbiában – B. A.) a médiaszabadság állandóan rosszabbodik és szűkülnek a lehetőségek a bíráló vélemények közlésére, valamint hogy nincsen semmilyen előrelépés a Savamala eset felderítésében”.[2]

McAllister a belgrádi vendéglátóknak határozottan a tudtára adta: „Csak olyan állam válhat az Unió tagállamává, amelyik teljes mértékben alkalmazza az ott érvényes emberi jogi, szabadságjogi, kisebbségjogi és egyéb előírásokat”.[3]

Johannes Hahn, az EU szomszédságpolitikai és bővítési biztosa szeptember 15-én látogatott Belgrádba.

– Szerbia akár 2025 előtt is az Európai Unió teljes jogú tagállamává válhat, vagy bármikor, amikor teljesíti a tagsági feltételeket – fejtette ki Hahn a sajtónak nyilatkozva.[4]

Később, az EU-Szerbia: Stratégiai Partnerség a jövőért elnevezésű konferencián Hahn arról beszélt, hogy „a csatlakozás folyamatában a gyorsaságnál sokkal nagyobb szerepe van a minőségnek, a joguralom és a független igazságügy, illetve az emberi jogok és a hatékony közigazgatás tekintetében egyaránt, hiszen a joguralom kéz a kézben jár a gazdasági fejlődéssel”.[5] – Szerbia számára a joguralomnak kell prioritásnak lenni a csatlakozás folyamatában – emelte ki Hahn.[6]

David McAllister és Johannes Hahn, nyilatkozataikban több alkalommal is hangsúlyozták, hogy Szerbia csatakozásának gyorsasága, bármennyire is siettetné azt az ország vezetősége, nem történhet meg a „minőség” kárára. A „minőség” alatt pedig az európai vezetők a csatlakozási feltételek maradéktalan teljesítését értik. Ezek között az első helyen a jog uralma, a független igazságügy és az emberi jogok (köztük a nemzeti közösségi jogok) tiszteletben tartása szerepel. Éppen azok a területek, amelyeken Szerbia a legkevésbé teljesít.

Nemzeti közösségi szempontból is fontos lenne, tehát, hogy az EU vezetői következetesen betartsák, megköveteljék a nyilatkozataikban elhangzottak teljesítését. Csak ebben az esetben remélhetünk előrelépést helyzetünk javulása, jogaink érvényesülése területén is.

Az integráció témájához tartozik, hogy szeptember 13-án Strasbourgban sor került az EU-Szerbia Stabilizációs és Társulási Parlamenti Vegyes Bizottság ülésére.

Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) köztársasági képviselője és a parlamenti integrációs bizottság alelnöke, aki az ülésen részt vett, a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy „záradékot fogadtak el”, amelybe „belekerült a részarányos foglalkoztatás közigazgatásra, bíróságokra vonatkozó eleme, elvárása is. Deli Andor képviselő úr javaslatára a szövegbe bekerült a kitétel is, hogy a kisebbségi jogok nem csorbulhatnak a szerb oktatási rendszert érő esetleges változások esetén sem”.[7]

Kovács közölte még, hogy „2020-ra teljesíteni tudjuk a követelményeket az államvezetőség szerint, s ez kedvező”.[8]

Az Európai Unió szerveiben (a Parlamentben és a Vegyes Bizottságban) ott ül két (jól fizetett) vajdasági magyar (párt)képviselő is, akiknek az lenne a feladata – és ezt nem csak az itteni magyar közösség, de az EU vezetői is elvárják –, hogy méltó módon képviseljék nem csak Szerbia, de a délvidéki magyarság érdekeit is.

Nincsen betekintésem Kovács Elvira és Deli Andor teljes tevékenységébe, ezért távol áll tőlem, hogy átfogóan értékeljem azt. A sajtóinformációk és az eddigi ismereteim szerint, sajnos, inkább a Szerb Haladó Párttal (SNP) hatalmi koalícióban lévő Vajdasági Magyar Szövetség (és a Fidesz) érdekeit képviselték, mintsem, hogy – az adott lehetőségeket kihasználva – érdemében hozzájárultak volna az itteni magyar közösség érdekvédelméhez, jogainak érvényesítéséhez, helyzetének rendezéséhez.

A Kovács Elvira által hivatkozott záradék hiánya például, hogy a követelést, miszerint „a nemzeti kisebbségi jogok nem csorbulhatnak”,[9] most „a szerb oktatási rendszert érő esetleges változások esetére” szűkítették. További hiányossága, hogy nem tered ki a közvállalatokra és a rendőrségre sem.

Kovács nyilatkozata szerint fontosabb, hogy „2020-ra teljesíteni tudjuk a követelményeket”, mint az, hogy mikor, hogyan és milyen módon lesznek érvényesítve a kisebbségi közösségek jogai.

Adva van, tehát két magyar képviselő és a lehetőség is, hogy a magyar közösség helyzetével, valamint jogainak érvényesítésével kapcsolatos problémák eljussanak, jelen legyenek és orvoslásra találjanak az Európai Unióban. A kérdés csupán az, hogy képesek-e ezeket a képviselők felvállalni és az EU illetékesei előtt/felé prezentálni?

Amennyiben a csatlakozási folyamat során a nemzeti közösségi jogok nem érvényesülnek teljes mértékben, nem az EU és a tisztségviselői lesznek felelősek, hanem a magyar képviselők! Tisztában vannak-e ezzel?

BOZÓKI Antal

Újvidék, 2017. szeptember 18.