Állásbörze ma Topolyán
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szeptember 29-én foglalkoztatási vásárt, úgynevezett állásbörzét szervez a topolyai Művelődési Ház kiállítótermében, a Fő utca 13. szám alatt 10 és 13 óra között.
Gyártósor mellett dolgozókat, biztonsági őröket, valamint a hadseregbe aktív és civil szolgálatosokat nagyobb számban is keresnek. Kereskedők, biztosítási ügynökök, marketinges szakemberek, közgazdászok, a fémes szakmák közül öntők, élezők, lakatosok, hegesztők, marósok jelentkezését várják, de gépésztechnikusok, karbantartók, minőségellenőrök, okleveles gépészmérnökök is a keresett szakmák listáján szerepelnek. A munkaadók elsősorban Topolya, Kishegyes és Szabadka területéről érkeznek. Főként a topolyai és a kishegyesi község területén nyilvántartott munkanélküliek részvételére számítanak, de a rendezvény mindenki számára nyitott, számol be a Magyar Szó.
A legfrissebb adatok szerint Kishegyesen mintegy 1800, a topolyai község területén pedig 2700 munkanélkülit tartanak nyilván. Helyszűke miatt sajnos nem is tudták minden érdeklődő munkaadó jelentkezését elfogadni, így a pénteki börzén összesen 22 cég és intézmény mutatkozik be munkaerő-keresletével. Összesen több mint 350 betöltetlen munkahelyet kínálnak fel az érdeklődőknek.
Legutóbb tavaly áprilisban volt állásbörze Topolyán, és a szolgálat rendszeresen számontartja az ilyen rendezvények eredményeit. Tavaly közvetlenül a börzén 50-en, majd azt követően, de a börzén megkezdett tárgyalások nyomán még 70-en találtak munkát maguknak. Az ilyen rendezvényekre illik már előre elkészített önéletrajzzal érkezni, mégpedig több páldánnyal. Az önéletrajzok megírásában szükség esetén a kishegyesi és a topolyai kirendeltségben is segítséget nyújtanak.