Szerbia: Brnabić szerint a sajtó nyomást gyakorol a kormány munkájára
A szerb politikai porondon meglehetősen nagy visszhangot váltott ki Vulin védelmi miniszter legutóbbi, gyanús körülmények között szerzett lakásával kapcsolatos botránya – erről már több alkalommal cikkeztünk.
Ennek folyománya, hogy – legalábbis a szerbiai sajtó beszámolói szerint – Zorana Mihajlović kormányalelnök és Aleksandar Vulin pártja, a Szocialista Mozgalom között viszály alakult ki, amely a kormány munkáját is megingatta.
A leszbikus szerb kormányfő szerint azonban erről szó sincs, véleménye szerint az efféle „összezördülések” teljesen normálisak, és a kormánynak nincs ideje ilyen apróságokkal foglalkozni, ettől ugyanis sokat fontosabb feladatai vannak.
Ugyanakkor kritikát intézett a média irányába is, mondván, hogy „nem hajlandó állandó nyomás alatt dolgozni, legyen a nyomásgyakorló a sajtó vagy akárki más.”
Ezzel a bevezetőben is említett sajtóvisszhangra utalt. Hangsúlyozta, hogy a média „nem fogja meggyorsítani senki eltávolítását sem”.
Mint tudjuk, csütörtökön számos szerbiai médium rövid ideig tartó elsötétítéssel tiltakozott a sajtószabadság korlátozása miatt. Brnabić szerint azonban nem létezik a médiában uralkodó sötétség és elnyomás sem. „Melyik az az újságíró, aki fél megírni álláspontját a kormányról?” – tette fel a kérdést a kormányfő.
A vélemény szabad kinyilvánítását mégis nyomásgyakorlásként jellemzi.