Délvidéki magyar jogok csak a papíron – változatlan gyakorlat
„A nemzeti kisebbségi jogérvényesítési akcióterv[1] megvalósításáról szóló jelentéstételi folyamatok előmozdításának érdekében” tartottak „továbbképzést” szeptember 27-én, Újvidéken a köztársasági és tartományi tisztségviselők.[2]
„A képzésen 41 olyan vajdasági önkormányzatból voltak jelen képviselők, kapcsolattartó személyek, ahol többnemzetiségű a lakosság.”[3]
Suzana Paunović, a szerb kormány Emberi és Kisebbségi Jogi Hivatalának igazgatója az összejövetelen elhangzott megnyitó felszólalásában kiemelte, hogy „a szerbiai önkormányzatoknak, amelyekben a nemzeti kisebbségek tagjai élnek, kulcsfontosságú szerepük van a kisebbségek jogainak megvalósításában”.[4]
– A 2016. március 3-án elfogadott cselekvési terv előlátja, hogy az egyes tevékenységekkel megbízottaknak, így a helyi önkormányzatok is, amelyekben kisebbségek élnek, negyedévenként jelentést kell tenni a dokumentumba foglaltak gyakorlati megvalósításáról. A hivatal által szervezett képzéseken csaknem 70 helyi önkormányzat foglalkoztatottjai vettek részt,[5] akik iránt az elvárás, hogy az elkövetkező időszakban hozzájáruljanak a terepi helyzetbe való jobb betekintéshez – tette hozzá Paunović. Emlékeztetett továbbá, hogy „a cselekvési terv 11 fejezetből áll és 115 tevékenységet lát elő, amit 74 részvevőnek kell megvalósítani”.[6]
Az újvidéki „továbbképzés” résztvevői (Fotó: vojvodina.gov.rs)
Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke és tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár szerint „a legfontosabb az, hogy a tervbe foglaltak meg is valósuljanak”.[7]
– Az akciótervben, amelynek kidolgozásában többen részt vettünk, valóban részletesen, átgondoltan mindazok a problémák, tervek kidolgozásra kerültek, amelyeket szükséges megvalósítani ezen a területen az elkövetkező néhány évben, az EU-s csatlakozásig. Megfigyelhető ebben az időszakban, hogy vannak eredmények, de ugyanakkor vannak késések is, hiszen határidők szerepelnek a cselekvési tervben. Ezt a folyamatot gyorsítani kell, mindazoknak, akik követik, végrehajtják a terveket, aktívabbnak kell lenniük, meg kell ismerniük a kötelezettségeiket, meg kell tanulniuk azt, hogy hogyan kell jelentéseket írni – tette hozzá a titkár.[8]
Nyilas Mihály hangsúlyozta még: „A magyar kisebbségnek Szerbiában és Vajdaságban nagyon fontos a szerb nyelv, mint nem anyanyelv tanítási programjának a módosítása, továbbá a részarányos foglalkoztatást szabályzó fejezet is, amelynek keretében az egész közszférában komoly változások várhatók”.[9]
Az újvidéki „képzésre” bizonyára annak apropóján került sor, hogy az Európai Parlament 2017. június 14-i állásfoglalásának a Bizottság Szerbiáról szóló, 2016. évi jelentésének (2016/2311(INI)) 26. pontjában felhívta Szerbiát „a cselekvési terv és melléklete teljes körű, átfogó és átlátható módon történő végrehajtására, minden oldal építő jellegű részvételével”[10] Ezek megvalósításával viszont gondok vannak.
– Az Emberi és Kisebbségi Jogi Hivatal rendszeres figyelemmel kíséri a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósítására vonatkozó cselekvési tervben előlátott tevékenységet – közölte Suzana Paunović, a hivatal igazgatója a Negyedik jelentés bemutatása alkalmából szeptember 13-án Belgrádban tartott összejövetelen.[11]
Paunović az ülés megnyitásakor elmondta, hogy „az erre az időre előlátott tevékenységek 63 százaléka megvalósult, vagy sikeresen megvalósul”. A tevékenységek 74 megvalósítója közül 13 nem küldte el az adalékát, amelyek között szerepel hét nemzeti tanács is”.[12]
Az Európai Uniós Nemzeti Konvenció (NKEU)[13] legutóbbi, augusztus 18-án Belgrádban megtartott ülésén Tanja Miščević, a csatlakozási tárgyalásokat folytató szerb csapat vezetője elmondta, hogy az EU következő, féléves jelentése „novemberre várható”, és abban „komolyan elemzik” Szerbia tevékenységét. – Ez a jelentés lesz a 23. és a 24. fejezet felülvizsgálatának az alapja” – hívta fel a figyelmet a tárgyalócsapat vezetője.[14]
Nyilas Mihály és Suzana Paunović az újvidéki összejövetelen
A cselekvési tervel kapcsolatban – az itteni magyar közösség vonatkozásban – kezdettől fogva az a probléma, hogy a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) hivatalosan nem vitatta meg, állást nem foglalt ezzel a dokumentummal kapcsolatban. A másik sarkalatos probléma az, hogy a cselekvési tervbe – az MNT és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) érdektelensége miatt – a magyar közösség helyzetét érintő számos kérdés bele sem került.
November közeledtével a szerb kormányhivatalnak most valamiféle eredményről kellene beszámolni. Az eddigiekből viszont az látszik, hogy még az a kevés is, amit a cselekvési tervbe foglaltak, többnyire csak papíron valósul meg, a gyakorlatban pedig szinte semmi. Még a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítása, vagy új meghozatala és a nemzeti kisebbségek jogainak valamint szabadságainak védelméről szóló törvény módosítása sem történt meg. Az is bizonytalan hogy erre mikor kerül sor. Ezeknek a határideje pedig már jó néhány éve elmúlt. Ebből is látszik, hogy Szerbiában nincs tényleges politikai akarat a nemzeti közösségek helyzetének rendezésére.
Az újvidéki „továbbképzésen” elhangzottak alapján arra lehet következtetni, hogy az illetékeseknek nincsen betekintésük abba, hogy az akciótervből ténylegesen mi is „valósult” meg eddig, hogy a Suzana Paunović vezette hivatal nem ismeri a nemzeti kisebbségi jogok terén milyen is a valós helyzet. Sok esetben a határidők sem teljesültek/teljesülnek.
Ha ez nem így lenne, az igazgató asszony nem követelte volna a részvevőktől, hogy „az elkövetkező időszakban járuljanak hozzá a terepi helyzetbe való jobb betekintéshez”. Miközben – Paunović szerint – „az erre az időre előlátott tevékenységek 63 százaléka megvalósult, vagy sikeresen megvalósul”. Nem tudni viszont, hogy ebből mennyi a „megvalósult” és amelyik „megvalósul”?
Nyilas Mihály is az összejövetelen azt emelte ki, hogy „mindazoknak, akik követik, végrehajtják a terveket, aktívabbnak kell lenniük, meg kell ismerniük a kötelezettségeiket, meg kell tanulniuk azt, hogy hogyan kell jelentéseket írni”.
Ebből viszont azt lehet (ki)érteni, az önkormányzati illetékesek, vagy ahogyan nevezték ezeket, a „kapcsolattartók” – másfél évvel az elfogadása után –, jóformán még azt sem tudják, mik a feladataik, mit kell tenniük a cselekvési terv teljesítése érdekében.
A két tisztségviselő, amint a fentiekből is látszik, nem a(z elvárásoknak megfelelő) feladatot/követelést hangsúlyozta, hogy a gyakorlatot összhangba kell hozni a jogszabályokkal/jogszabályi szintre emelni. Ezért az is elképzelhető, hogy lesznek majd szép jelentések a kisebbségi jogok megvalósulásáról, a gyakorlatban pedig éppenséggel semmi nem változik.
Most az MNT-nek az lenne a feladata – ha erre egyáltalán a vezetőségének lenne szándéka és megfelelő szakszolgálata – hogy a „kapcsolattartóktól” elkérje az általuk készített jelentést és azokat (önkormányzatonként, tevékenységi területenként) összevesse a mindennapi gyakorlattal. Az itteni magyar nyelvű sajtónak pedig, hogy tájékoztasson, a cselekvési tervben foglaltak hogyan valósulnak, illetve nem valósulnak meg a helyszíneken.
Az MNT-nek most újabb esélye van, hogy végre kiálljon a magyar közösség kollektív és egyéni jogainak érvényesítése érdekében. Ez a cselekvési tervnek a Tanja Miščević által – „a csatlakozási folyamat felénél” – kilátásba helyezett változása miatt is fontos lenne.[15] A testület vezetőinek eddigi tevékenysége alapján ez azonban nem tűnik túlságosan valószínűnek.
Amennyiben a cselekvési terv száz százalékban megvalósul, a gyakorlatban pedig semmilyen előremozdulás nem lesz, Tanja Miščevićnak és Suzana Paunovićnak nem lehet azt felróni!
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2017. október 2.
