Világunk 

VIDEÓ: Szíria bizonyítékot kínált fel a terroristáknak eljuttatott nyugati fegyverekről

Az Iszlám Állam és az al-Nuszra Front nevű terrorszervezetek nyugati gyártmányú „rakétákat, gépfegyvereket, légvédelmi fegyvereket és még harckocsikat is kaptak a Szíriában és Irakban lévő olajkutakból lopott kőolaj ellenében”, közölte a szíriai védelmi minisztérium.

Az arab ország demokratikusan és törvényesen választott kormánya ellen nemzetközi terrorszervezetek hat évvel ezelőtt támadást indítottak. Rövidesen több nyugati kormány  –  köztük az Orbán-kormány is (lásd ITT)– megszakította a diplomáciai kapcsolatot a törvényes damaszkuszi kormánnyal, és a szíriai „ellenzéket“ (lásd ITT és  ITT) ismerte el  a szíriai nép legitim képviselőjének.

Ma már a napnál is világosabb, hogy a szír nép többségében Bassár el-Aszad kormányzatát támogatja, ennek ellenére  pl. a Soros-tervekről halandzsázó Orbán-kormány továbbra sem hajlandó felvenni a kapcsolatot az Aszad-kormánnyal, noha időközben kiderült, hogy a szíriai „ellenzéket“ – konkrétan az ellenzékhez köthető „segélyszervezetet“ (lásd ITT ), a Fehérsisakosokat –  épp Soros pénzeli (lásd ITT). Ha valóban létezik Soros-terv, az Orbán kormány a Szíriára vonatkozó részben akarattal, akaratlanul egy húron pendül Sorossal.

https://youtu.be/FQzQLdb1yjk

Hasonló bejegyzések