Vágtázó elvándorlás: a magyarok távoznak legnagyobb számban Szerbiából!
Az üresedő délvidéki falvak a gazdasági és szociális hanyatlásról (és nem utolsó sorban a nyomasztó politikai klímáról) tanúskodnak.
A magyarok, a románok és a szlovákok leginkább az anyaországukba vagy más uniós országokba távoznak a szilárdabb egzisztencia reményében, míg a ruszinok többsége Kanadában köt ki.
A 2011-es népszámlálás szerint Délvidéken tíz év alatt csaknem 40 ezerrel csökkent a nemzettársaink száma, mindössze 250 ezren maradtunk. Azóta az újabb, addigiaknál is erőteljesebb elvándorlási hullám következtében a magyarság száma tovább zsugorodott. Nem lehet tudni, pontosan mennyire. A Köztársasági Statisztikai Intézet ugyanis csak ún. belső migrációs méréseket végez (hányan költöztek az ország egyik településéről a másikra). Az elvándorlás fokáról nincsenek újabb adatok. A távozók mindössze tíz százaléka jelzi szándékát a belügyminisztériumnak, illetve a belügyi tiktárságoknak. A nemzeti hovatartozásról ez a tíz százalék sem nyilatkozik.
A délvidéki magyarokon kívül a horvátok, a szlovákok és a románok is nagy számban hagyják el szülőföldjüket.
A szerbek 66,76 százalékban képviseltetik magukat a délvidéki lakosság összetételében. Ez valamikor ugyebár egészen másképpen festett.
A cirokseprűk készítéséről és meglepően nagy exportjáról, valamint az organikus mezőgazdaságról ismert Bácsújfalun becslések szerint négy-öt éve még háromezren éltek, mára ez a szám kevesebb mint kétezerre csökkent. Ezen a településen zömében szlovákok élnek, akik közül sokan ennélfogva a meglepően szolid életszínvonalat biztosító anyaországukba távoznak. Először általában mezőgazdasági idénymunkával foglalkoznak, majd ezt követően leginkább a feldolgozó- és az autóiparban helyezkednek el.
Hasonló elvándorlási tendencia figyelhető meg Horgoson, Tornyoson, Tordán, Erdővégen… Lényegében az összes délvidéki településen, főleg a falvakban, de a városokban is. Egyedül Újvidéken növekedett kisebb mértékben a lakosság száma (de nem valószínű, hogy sok magyar költözött a tartományi fővárosba).
A Magyar Nemzeti Tanács nem tudott válaszolni a Voice portál azon kérdésére, milyen méreteket öltött a délvidéki magyarok elvándorlása. Pontosabban: tavaly Joó Horti Lívia tanácstag, aki egyébként a Magyar Mozgalom kádere, azt nyilatkozta, hogy számításai szerint naponta 12 délvidéki magyar hagyja el a szülőföldjét, ami a kilencvenes évekbeli trendnél is kétségbeejtőbb. Könnyen lehet, hogy igaza van. Mindez cseppet sem dicséri a haladókkal haverkodó és bizniszelő VMSZ politikáját.
Az utóbbi tíz évben az Orom helyi közösség lakossága mintegy 40 százalékkal csökkent. A 2011-es évi népszámlálás adatai szerint a faluban 1 935, a választói névjegyzék szerint pedig 1 300 polgár él, de a helyi közösség vezetői szerint reálisan 900-an sincsenek.
A határhoz közeli Horgoson, Martonoson és Magyarkanizsán valamivel kedvezőbb a helyzet, ugyanis az ottaniak (egy része), akik az anyaországban találtak munkát, autóval vagy kerékpárral átkelnek a határon, majd sokan aznap vissza is térnek. Persze szép számban akadnak olyanok is, akik nyugat-európai országokba távoztak.
A délvidéki iskolákban egyre kevesebb magyar tagozat nyílik. Például a törökbecsei suliban, ahol még néhány éve öt magyar osztály nyílt, immár csak 12 magyar diák kezdi vagy folytatja tanulmányait.
(Voice nyomán)
