Világunk 

Egy ország a Balkánon, amely még Szerbiától is szegényebb

Napi 195 dinár. Ennyiből élnek Európa egyik legszegényebb országában az egyre inkább nyomorba csúszó tömegek. Szerb lapok arról tudósítanak, hogy mára bebizonyosodott: Bosznia-Hercegovina Európa egyik legszegényebb országa – olvasható a Híradó internetes oldalán. A nyugat-balkáni állam minden hatodik polgára éhesen fekszik le, mert a napi járandóságából jóformán kenyeret sem tud venni.

A probléma nem új keletű. Évről évre Bosznia-Hercegovina a legrosszabb helyzetben lévő ország, az európai elemzők listáján rendre a legutolsók között kullog. Bosznia lakosságának életszínvonala siralmas képet nyújt az ország körülményeiről. Szakértők szerint az a legnagyobb probléma, hogy az országban alig működik a gazdasági szektor.
A napi szükségletre 200 – 300 dinár jut

A romló életkörülmények és a munkanélküliség, valamint a takaréklángon működő boszniai ipari-gazdasági struktúra következtében Bosznia-Hercegovinának minden hatodik lakosa három-öt konvertibilis – boszniai – márkából kénytelen élni napról napra. Ami dinárban kifejezve azt jelenti, hogy egy ottaninak a napi szükségleteit 200 és 300 dinár körüli összegből kell megoldania. Ilyen szerény összegekből kenyéren és tojáson kívül más nemigen vehető, ezért a legrászorulóbbak gyakran csak álmodoznak a vacsoráról, mert arra már nem futja.

Nyomorgó tömegek

Körülbelül harmincezer boszniai mélynyomorban élő hajléktalant tartanak nyilván, akik csupán a közétkeztetésnek köszönhetően élik túl a mindennapokat. Külföldi gazdasági elemzők a térséget szondázó szakosodott intézetek évről évre Bosznia-Hercegovinát rangsorolják a régió leggyengébb, legrosszabbul teljesítő államai közé.

Gyenge GDP

Az Európai Unió Statisztikai Hivatalának legutóbbi felmérése a vásárlóerő-standard szerint állítja sorrendbe a Nyugat-Balkán országait. Ezek szerint az egy főre jutó GDP uniós átlagának Montenegró a 42 százalékát tudja megvalósítani, Macedónia 38 és Szerbia 36  százalékát, míg Bosznia-Hercegovina csupán az európai átlag 31 százalékát produkálja.

Már Afrikában is jobb az élet?

A helyzet, a nyomor fenyegető mivoltának súlyosságát láttatja az a néhány hónappal ezelőtt nyilvánosságra hozott felmérés, amelyben a Howafrica.com végzett kutatásai alapján kimutatta, hogy már egyes afrikai országokban is nagyobb a jólét, gazdagabbak az emberek, mint néhány európai országban. Itt természetesen nem a kontinens nyugati országait értették, hanem a legszegényebb délkeleti részek államai kerültek górcső alá, kiemelten Bosznia-Hercegovina.

Leghátulra rangsoroltan

Külföldi elemzések arra a következtetésre jutottak, hogy az egy főre jutó GDP egyértelműen a legalacsonyabb Bosznia-Hercegovinában, csak nyolc és félezer dollár. S noha a Nyugat-Balkán többi nemzetgazdasága sem teljesít fényesen, mert Macedónia, Szerbia, Montenegró és Horvátország is Európa tíz legpénztelenebb országa között van számon tartva, a lista leghátulján – jócskán elmaradva – Bosznia kullog.

Hasonló bejegyzések