Szerbia 

Szerbia: Több pénz a ritka betegségek gyógyítására – és mi van a többiekkel?

Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter, a haladók „haláldoktora” elmondta, hogy Szerbia egyre több pénzt fordít a ritka betegségekben szenvedő polgárok gyógyítására.  Közlése szerint ebben az évben 1,5 milliárd dinárt különítenek el erre a célra.

Példaként említette a Morquio-szindrómát (ennek előfordulási esélye egyébként 700 ezer az egyhez – általános tünetei a deformált csontváz), súlyos vitaminhiány okozta betegségeket, illetve ritka daganatos kórképeket.

Azt is elmondta, a gyógyszeripar érdekei mellett arra fognak törekedni, hogy egy-egy gyógyszerért csak abban az esetben fizessen az állam, ha az hatékonynak bizonyul.

A kanyarójárvánnyal kapcsolatban elmondta: „terjedése elkerülhetetlen, halálesetekkel is számolni kell, az egyetlen megoldás a védőoltás”. Hozzátette, a minisztérium erre figyelmeztette a polgárokat. Ezzel valószínűleg meg is nyugtatta lelkiismeretét.

Az úgymond „hétköznapi” (ugyanakkor sok esetben súlyos) betegségekben – és az egészségügy katasztrofális helyzete miatt – szenvedő polgárokról nem tett említést…

Hasonló bejegyzések