Slobodan Miloševićről készül musical Koszovóban
A pristinai Nemzeti Színház szerb tagozata musicalt készít Slobodan Milošević egykori szerb elnökről, akit háborús bűnök elkövetésével vádoltak anno Hágában.
A diktátornak is nevezett egykori szerb elnökről, Slobodan Miloševićről készít musicalt a pristinai Nemzeti Színház szerb társulata – közölte értesülését a Večernje Novosti című belgrádi napilap kedden.
A koszovói szerbek egyik központjának tartott Gracanicában a kilencvenes évek Jugoszláviáját mutatják be a zenés előadás keretében, amelynek középpontjában Milošević uralma áll. A történet a hágai Nemzetközi Törvényszéken folytatott eljárással zárul.
Jelena Bogavac, az előadás szerzője elmondta: a Slobodan Show című előadást február végén mutatják be Koszovóban, ezt követően pedig szerbiai turnéra indulnak vele. Hozzátette: Milošević egy koszovói beszédének elmondását követően erősítette meg hatalmát és közvetetten végül a szerb-koszovói konfliktus vezetett bukásához is, ezért választották a bemutató helyszínéül azt a helyet, amely ugyan 2008-ban kikiáltotta függetlenségét, ám Szerbia továbbra is saját, déli tartományának tartja.
Jelena Bogavac szerint máig vitatott, hogy Slobodan Milošević milyen szerepet töltött be Jugoszlávia szétesésében és a nacionalizmus térhódításában. Erre az előadás sem ad választ, de felveti a szükséges kérdéseket – fogalmazott a szövegkönyv és a dalszövegek szerzője. Emellett a szerb identitáskeresés is megjelenik a musicalben.
Az előadásban fontos szerep jut Mira Markovićnak, Milošević feleségének is, hiszen rájuk „elválaszthatatlan uralkodópárként” tekintett az ország lakossága és egy igen jelentős időszak kapcsolódik a nevükhöz – magyarázta Jelena Bogavac.
Slobodan Miloševićet 2001-ben fogták el Belgrádban, ezt követően adták ki a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéknek, ahol háborús bűnök elkövetésével vádolták meg, ám még ítélethirdetése előtt, 2006-ban meghalt.(MTI)