Végre elfogták a „dél-bácskai rémet”: családi házakba, vendéglőkbe, közvállalatokba tört be
Horogra akadt számos családi ház és vendéglátóipari egység tulajdonosainak „lidércálma”.
S. S. (41) nem volt válogatós: a közvállalatokat sem kímélte.
Összesen harminc betöréssel, rablással, lopással gyanúsítják.
A bűncselekményeket a dél-bácskai körzet területén követte el. Végül Zsablyán bukott le.
Vizsgálati fogságba helyezték, ahonnan 48 óra leteltével az ügyész elé kerül.
Tévékészülékeket, kaszálógépeket, csónakmotorokat, motorfűrészeket és számos egyéb tárgyat lopott, amelyeket aztán a feketepiacon értékesítette.
Egyes vevői, konkrétan három sajkásgyörgyi (đurđevói) és újvidéki lakos szintén lebukott. A rendőrség bűnvádi feljelentést tett ellenük.
A lopott tárgyak egy része előkerült. Ezeket a rendőrök visszajuttatták a tulajdonosoknak.
Szintén a napokban Újvidéken két betörőt tartóztattak le. Egyikük 20, a másik pedig mindössze 16 éves. A „gyerkőcök” többnyire Újvidék, Temerin és Titel területén „operáltak”.
Kedvenc célpontjaik a garázsok voltak. Onnan különböző műszaki árut, szerzsámokat, kerékpárokat stb. vittek el.
Emellett teherautó akkumulátorok lopásával is vádolják őket.
Három betörésnél egy harmadik személy is csatlakozott hozzájuk. Egy 14 éves deklikvensről van szó, aki Péterváradon asszisztált a két jómadárnak. A „kicsiről” kiderült, hogy megszökött a knjaževaci javítóintézetből.
(mojbecej.rs nyomán)