„Ereinkben a partizánok vére folyik” (vagyis nem minden arany, ami ellenzéki)

Bármennyire is szeretnénk szabadulni ettől a szörnyű rezsimtől, amely közvetlenül veszélyezteti minden becsületes délvidéki magyar és általában minden normális ember egzisztenciáját és biztonságát, a vélt vagy valós ellenzékkel sem árt óvatosnak lenni.

Aligha vitás, hogy bárki (legalább egy árnyalattal) jobb lenne, mint a haladók és a visszatetsző csatlósaik, de az elmúlt évtizedek megmuttaták: egy szerb hatalmi politikai erő sem képes korrekt magatartást tanúsítani a délvidéki magyarsággal szemben, következetesen betartani a jogainkat, és főleg lehetővé tenni az önrendelkezésünket.

Tehát: a haladók esetleges bukását sokan kétségkívül örömmel, sőt eufóriával is fogadnánk, de azért túl sokat azoktól se várjunk, akik utánuk jönnének.

A fentiek tükrében e sorok szerzője nem nagyon érti azokat a magyarokat, akik túlzottan rajonganak valamelyik szerb ellenzéki pártért (hacsak nem remélnek tőlük naivan hasznot egy esetleges rendszerváltás esetén).

Különösen furcsa, mi több, olykor irritáló egyes „lázadó szerb művészek” iránti lelkesedés.

Egy ilyen fazon pl. Đorđe Balašević. Most bizonyára felszisszent a magyarjaink egy része, amely odavan a „pannon trubadúrért”.

Talán nem érdemes (bár kétségkívül lehetne) elemezni zenéjének művészi értékét, ez esetben mégis fontosabb a dalok szövege. A Demokrata Pártot hol elhagyó, hol visszatérő Balašević zeneszámairól egyesek azt mondják, politikai üzenetet hordoznak magukban, vagyis rendszerellenesek. Két olyan dalt ismerek, amelyekre ráfogható, hogy talán azok.

Az egyik a miloševići érában, a másik pedig pár hete jelent meg – Legalja címmel.

Mindkét zeneszámnál megfigyelhető, hogy a szerző nem nevezi meg a rendszert, sem annak megtestesítőjét. A Legalja c. dalban, amely hemzseg az erőltetett rímektől, egyebek között bíráló jellegű célzások hangzanak el a parlamenti életről, a valóságshowkról stb. (vagyis a szöveg elvileg az előző rendszerre is vonatkozhat).

Az egész egy kicsit azokra az újságíróinkra emlékeztet, akik „jól odapörkölnek az adott gazembernek, de nem nevezik meg, mert úgyis magára ismer”. Nem fog.

Balašević elterjesztette, hogy a haladók betiltották az új szerzeményének sugárzását, csakhogy a Twitter-profiljukon dicsérő szavak kíséretében ők is megosztották a „Legalját”.

Ha valaki a fentiek ellenére mégis forradalminak tartja az említett dalt, ám legyen.

Kicsit nehezebb megérteni, hogy a magyarjaink egy részét nem zavarja, hogy Balašević, aki toleranciabajnoknak is tartja magát, egyik korábbi zeneszámában (Csárdáslábú lány) szexuális tárgyként mutatja be a magyar lányokat. Pl. simán felszólítja őket, „emeljék fel a szoknyájukat”.

Nincs kizárva, hogy egyesek ezt ártalmatlannak, viccesnek és jópofának látják. Az is lehet, hogy valaki a fenti észrevételek egyikével sem ért egyet.

Ugyanakkor jó lenne, ha valaki meg tudná magyarázni,

Íme (majdnem szó szerinti fordításról van szó, amely helyenként kaotikusnak tűnhet, de az eredeti semmivel sem jobb, hacsak valakinek nem tetszenek az ottani otromba rímek):

Számítsatok ránk 

Mindannyiunk nevében, akik az ötvenes években születtünk

Titónak megesküdve írtam verset.

Nem emlegetem a múltat, sem a régi csatákat,

mert csak azok után születtem. 

Az élet azonban újabb csatákat tartogat,
fenyegetve, fenyegetve, mint a mély örvény.
Tudom, hogy még száz offenzíva vár ránk, mert őriznünk kell a békét.

Számítsatok ránk.

Egyesek gyanítják, hogy téves irányban haladunk,
mert lemezeket hallgatunk és rock zenét játszunk.
De valahol bennünk ég a csaták tüze,
és kimondom nektek, amit jól tudok: számíthattok ránk.

Mindannyiunk nevében, akik az ötvenes években születtünk

Titónak megesküdve írtam verset.

Nem emlegetem a múltat, sem a régi csatákat,

mert csak azok után születtem. 

Tőlúnk függ a jövő, egyesek talán féltik is.
De ereinkben a partizánok vére folyik,
és tudjuk, miért vagyunk itt.

Számítsatok ránk. (vége)

Rám viszont ne számítsatok. (K. P. megj.)