Szerbia 

A kétoldalú kapcsolatok elmélyítését sürgette a szerb államfő Bécsben

Az osztrák-szerb kapcsolatok elmélyítését sürgette Aleksandar Vučić szerb elnök pénteken Bécsben, ahol Sebastian Kurz osztrák kancellárral folytatott tárgyalásokat.

Közös sajtótájékoztatójukon Vučić kiemelte: reméli, hogy Ausztria további támogatást nyújt országa uniós csatlakozási törekvéseihez, a koszovói konfliktus rendezéséhez, illetve Szerbia gazdasági fejlődéséhez.

A szerb államfő szerint Belgrád és Bécs együttműködése „jó, de lehetne jobb is”. Ugyanakkor hozzátette: országa hálás azért, mert Sebastian Kurz – korábban külügyminiszterként is – támogatta a nyugat-balkáni államok európai integrációját, s a menekültügyi válságban is „éjt nappallá téve” kiállt Szerbia mellett.

Vučić szót ejtett a koszovói válságról is. Hangsúlyozta, hogy országának szüksége van Ausztria támogatására, de végső soron a szerbeknek és albánoknak kell megállapodásra jutniuk a konfliktus rendezésében.

Vučić egyben reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét 2018 második felében betöltő Ausztria továbbra is kiáll majd Belgrád mellett.

Sebastian Kurz a balkáni állam utóbbi években elért „pozitív fejlődését” méltatta. A gazdasági kilátások javulnak, amihez Ausztria „legnagyobb külföldi befektetőként” is hozzájárult – mondta az osztrák kormányfő. A kancellár szerint Vučić fontos reformokat indított el, amelyek Szerbiát Európa irányába terelik.

Kurz biztosította a szerb államfőt: Ausztria júliustól az Európai Unió Tanácsának soros elnökének tisztségében Szerbia és a többi nyugat-balkáni ország európai integrációjának előmozdításán lesz. A régió szempontjából kiemelt témákban is szoros együttműködést ígért. Az APA osztrák hírügynökség szerint az osztrák kancellár ez utóbbiak alatt a korrupció elleni harcot, illetve „szükséges reformokat” és „bilaterális intézkedéseket” értett a térség konfliktusainak végérvényes lezárására.

Vučićot a nap folyamán Alexander Van der Bellen osztrák államfő is fogadta.(mti)

Hasonló bejegyzések