Délvidék 

Hol követik el a legtöbb öngyilkosságot Szerbiában?

Ebben a kategóriában a balkáni országon belül mindig is Délvidék volt a szomorú rekorder, okát számos szakember kutatja és kutatta korábban, de konkrét választ nehezen tudnak – vagy inkább nem akarnak – találni.

A legutóbbi adatok szerint jelenleg a szerémségi Sid jár az élen, ahol az elmúlt év folyamán 15 polgár vetett véget életének, ez azt jelenti, hogy 100 000 lakosra kivetítve az arány 46. Óbecsén ugyanezen mutató 27,8, Nagybecskereken 17,7, Szabadkán pedig 14,5 – közölte a Gradsubotica.co.rs.

Újvidék kivételt képez a negatív statisztikában, írja a portál, habár a tartományi székváros esetében nem közöl konkrét számadatot. Ugyanakkor Belgrád a maga 9,72-es arányával a stabil lelkivilágú polgárok városa közé sorolandó.

A mi meglátásunk szerint

az okok feltárásakor fontos figyelembe venni (a globális társadalmi, politikai és gazdasági helyzet mellett) a délvidéki kisebbség – tehát elsősorban a magyarság – fokozottan hátrányos pozíciójából fakadó egzisztenciális, közbiztonsági és diszkriminációs problémákat és megpróbáltatásokat is.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a térség lakossága elöregedett, a fiatalok jelentős százaléka elvándorolt, sok idős polgár maradt egyedül, akár betegségekkel küszködve. Ez pedig – a lesújtóan rossz állapotban lévő szerbiai egészségügy árnyékában – adott esetben szintén arra kényszerítheti a helyzetüket kilátástalanként megélő embereket, hogy kezet emeljenek magukra.

A statisztikai adatok közzétételén kívül azonban természetesen ezzel sem foglalkozik sem a szerb kormány, sem a kisebbségi érdekképviseletek.

Hasonló bejegyzések