Szerbia 

Növekszik „sírásó” Tómó csapata – az adófizető polgárok terhére

A szerb kormány kinevezte Gordana Jakšićot és Milan Miloševićet a Tomislav Nikolić ex-államfő vezette Oroszországgal és Kínával folytatott együttműködést koordináló nemzeti tanács igazgató asszisztenseinek – írja a Blic.

Mint írják, Tomislav Nikolić irodájának  tevékenysége  nincs érhetően meghatározva, de az már azért nyilvánvaló, hogy az adófizető polgároknak kell előteremteniük a pénzt a 30 foglalkoztatott fizetésére, a hivatalos utakra, a gépkocsik használatára, az irodahelyiségek bérleti díjára, valamint az elnöki rezidenciára is, amelyből Nikolić még mindig nem költözött ki.

A belgrádi napilapnak névtelenül nyilatkozó forrás elmondta, hogy nem lehet tudni, mit tett Nikolić csapata az elmúlt fél év alatt. Elmondása szerint még a kínaiak által igényelt szerbiai termékek listáját tartalmazó katalógus sem készült el. Továbbá, azt sem lehet tudni, mit csinált Nikolić Kínában, mert erről nincs jelentés.

Hasonló bejegyzések