Idősgondozók gyűjtik a haladóknak a „biztos szavazatokat”?
A belgrádi szociális központok dolgozóit „bízta” meg a haladó párt kampánya során – tudta meg a Danas című napilap.
Az idősgondozók feladata, hogy adatokat gyűjtsenek be az idős és beteg ápoltaktól, illetve, hogy kiderítsék, kikre szándékoznak szavazni.
Emellett a rezsimpárt illetékesei arra is utaltak, hogy
a szerződéses alapon alkalmazottak állandó munkaviszonyt biztosítanak, ha a feladatot jól elvégzik, amihez megfelelő formanyomtatványt is biztosítottak számukra a Vučić-féle pártkatonák.
Mindezekről az egyik intézet gondozója értesítette a Danast, aki azt is elmondta, hogy személyenként 30 ápolt adatait kell összeírni. Nevét természetesen nem volt hajlandó felfedni, hiszen, mint mondta, már „így is voltak kellemetlenségei”.
Rodoljub Šabić adatvédelmi biztos ugyanakkor elmondta a lapnak, hogy ezeket az eseteket konkrét bizonyítékok hiányában igencsak nehéz bizonyítani, de megerősítette, hogy „a jelenség, mint olyan, létezik”.
A belgrádi városi szociális központ nem volt hajlandó kommentárt fűzni, nyilatkozni a Danasnak.
(Címlapfotó: Danas/Stanislav Milojković)