A Facebook egyik volt vezetője szemétnek nevezte a közösségi oldalt; megtiltotta gyermekeinek, hogy használják
Chamath Palihapitiya Srí Lanka-i születésű kanadai mérnök és üzletember 2007-ben csatlakozott a Facebookhoz. Gyorsan haladt felfelé a ranglétrán. A felhasználók létszámának növekedéséért felelős alelnök lett. Négy év után azonban távozott a Facebooktól.
Rájött ugyanis, hogy a szóban forgó közösségi médium
„egy szörnyeteg, amelyet maguk a felhasználók táplálják”.
Nyilvánosan megbánta, hogy hozzájárult a fejlesztéséhez.
Úgy véli, a Facebook az egészséges emberi kapcsolatok és a társadalmak normális működésének szétrombolásához vezet.
Egy nemrég adott interjúban elmondta, a dopaminalapú visszacsatolás épp a társadalom működésére van a legrosszabb hatással (dopamin = idegi átvivőanyag, amely sokrétű hatást fejt ki a szervezetben, pl. szerepet játszik az érzelmek és a motiváció irányításában).
Chamath megtiltotta gyermekeinek, hogy a Facebooknak nevezett „szemetet” használják.