Alkalmazzák is, meg nem is – Rehabilitáció és restitúció
A Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség – mint a Szerb kormány közigazgatási szerve – sorra utasítja el a jogerős bírósági végzésekkel rehabilitált magyar igénylők kérelmei, azokra a hét évtizedekkel ezelőtti katonai közigazgatási és államvédelmi dokumentumokra hivatkozva, amelyek alapján a második világháborút követően megállapították a kérelmezőik felmenőinek bűnösségét – írja a Tót Imre a Családi Kör hetilapban.[1]
A Rehabilitáció igen, kárpótlás nem? c. írással kapcsolatban az első gondolatom, hogy az új tulajdonosok által irányított, 2017. július 6-ától Szabadkán megjelenő hetilap (talán) végre elkezdett foglalkozni a délvidéki/vajdasági magyarokat érintő fontos, időszerű politikai kérdésekkel is.
A témával kapcsolatos személyes tapasztalatom is megerősíti: Számos probléma merült fel a 2011. szeptember 26-án az elkobzott vagyon visszaadásáról és a kárpótlásról szóló,[2] valamint az ugyanazon év december 5-én elfogadott rehabilitálási törvény[3] alkalmazásában.
Hiába hívtuk fel az előkészítése idején a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti képviselőinek figyelmét a rehabilitálási törvény hiányosságaira és a magyar közösségre hátrányos rendelkezéseire. „Az utolsó vesszőig változatlanok maradtak”[4] azok a szakaszok, amelyeket Pásztor Bálint és Slobodan Homen, az Igazságügy-minisztérium akkori államtitkára „egyeztettek”.[5] Hogy pontosan melyek ezek, azt nem tudjuk, azt viszont igen, hogy a VMSZ képviselői megszavazták a törvényt.
Varga László, a VMSZ (akkori) szerbiai parlamenti képviselője,[6]akinek múlhatatlan érdemei vannak – akárcsak Pásztor Bálintnak – a törvény kidolgozásában és elfogadásában, így fogalmazott: „A rehabilitációs törvény 2011. december 5-i zárószavazásával megnyugtató módon zárult le a vagyon-visszaszármaztatás és a rehabilitáció kérdéskörét szabályzó jogszabálycsomag elfogadásának folyamata”.[7]
Józsa László szabadkai ügyvéd az idézett írásban azonban elmondja, hogy „a jogerősen rehabilitált személyek kérelmét elutasítja a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség”, és hogy „a szerb állampolgársággal nem rendelkező – magyar állampolgárságú kérelmezők esetében még mindig nem dőlt el, hogy jogosultak-e egyáltalán a vagyon-visszaszármaztatásra”.[8]Akadályokkal szembesülnek a termőföld természetbeni visszaadását várók is, stb.?
Varga László, Hajnal Jenő, Józsa László és Pásztor Bálint
Törvényellenesnek tartom, hogy „a jogerősen rehabilitált személyek kérelmét elutasítja a Vagyon-visszaszármaztatási ügynökség”. Az Ügynökség, mint közigazgatási hivatal, nem illetékes a bíróságok rehabilitálási végzéseit felülvizsgálni. Ha a fellebbezések alatt álló ügyekben a szerb Igazságügy-minisztérium (másodfokon) megerősíti az elutasító határozatokat, a közigazgatási bíróságoknál peres eljárásban kell megsemmisíteni azokat.
| A vagyon visszaszármaztatására vagy kárpótlásra nincs joga (a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény 5. szakasza 3. bekezdésének 3. pontja):
[…] 3) annak a személynek, aki a Szerb Köztársaság területén a II. világháború idején a megszálló erők tagja volt, valamint örököseinek. |
A jelenleg „szerb állampolgársággal nem rendelkező – magyar állampolgárságú kérelmezők esetében” arra kellene hivatkozni, hogy azok, akiktől elvették/kobozták annak idején az ingatlanokat, abban az időben igenis jugoszláv/szerb állampolgárok voltak. Ezt okiratokkal, például születési anyakönyvi kivonattal, vagy egyéb korabeli dokumentummal is bizonyítani lehet. A károsultak szerb állampolgárságának megszűnése nincsen kihatással a vagyon visszakövetelési jogra.
| A vagyon visszaszármaztatására vagy kárpótlásra joga van (a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény 5. szakasza 1. bekezdésének 5. pontja és 2. bekezdése):
[…] 5) természetes személynek – külföldi állampolgárnak, halála vagy halottá nyilvánítása esetén pedig törvényes örököseinek, a reciprocitás feltételei mellett. Feltételezhető, hogy reciprocitás áll fenn azzal az országgal, amely nem szabályozta a vagyon visszaszármaztatását, ha az adott államban állampolgáraink tulajdonjogot szerezhetnek és ingatlanokat örökölhetnek. |
Csonka Áron, Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) elnöke szerint a gyakorlatban a hivatalos szervek mindent megtesznek, hogy a visszaszerzési jogoknak az érvényesülését meghiúsítsák, vagy legalábbis minél jobban elodázzák: „Ez egy szándékos ügyeskedés, aminek a lényege az időhúzás. Minél kevesebben maradjanak az élők soraiban, akik igényelhetik a vagyon-visszaszármaztatást. Bár ez a jog, ha az eljárás elkezdődött, egyenes ágon örökölhető”.[9]
– Összegzésben azt lehet mondani, hogy a magyarok ismét vesztesei ennek az eljárásnak. Egyszer, amikor elkobozták a vagyonukat, másodszor amikor kihagyták őket a magánosításból és harmadszor a vagyon-visszaszármaztatás ellehetetlenítésével. Úgy egyének, úgy történelmi magyar egyházak szempontjából – írta Csonka a blogjában.[10]
Milan Uzelac, s szabadkai vagyon-visszaszármaztatási egyesület igazgató bizottságának elnöke szerint „csak az Európai Unió követelései miatt bonyolítana le Szerbia egyre több vagyon-visszaszármaztatási ügyet, és nem a több évtizedes igazságtalanság helyreállítása végett, amit a második világháború után követtek el”. Uzelac a Vajdasági Televíziónak elmondta: a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási törvény a gyakorlatban rossznak minősült, a benne foglaltak végrehajtására pedig nincs meg a politikai akarat.[11]
Mindebből az derül ki, hogy nem csak a törvény szövegével van baj, hanem az alkalmazásával is.
A hetilap megkereste Pásztor Bálintot is, aki most is a párt parlamenti képviselője, hogy „a VMSZ-nek, amely köztársasági, tartományi és helyi szinteken is a hatalmi koalíciót képezi a Szerb Haladó Párttal (SNS), van-e tudomása az interjú bevetőjében felvázolt jelenségről, és hogy mit tesznek annak ellensúlyozása érdekében. Pásztor a megkeresésre a következőket válaszolta: „Nem nyilatkozom a Családi Körnek”.[12]
Pásztor Bálint, elutasította, hogy nyilatkozzon a magyar közösséget érintő fontos kérdésről. Annak ellenére, hogy a VMSZ Elnökségi tagjaként (amelynek az elnöke az idősebbik Pásztor),[13] és köztársasági képviselőként kötelessége, hogy beszámoljon és elszámoljon a közösségnek/a választóinak a munkájáról! Varga Lászlót is meg kellene kérdezni, hogy ennyi idő után mit gondol a két törvényről? Kinek milyen érdeme van a vitatás rendelkezések megfogalmazásban?
Ideje lenne most már összefoglalni, az itteni magyar közösség számára mi is lett ezeknek törvényeknek a hozadéka? Milyen árat fizetett a magyar közösség a VMSZ-nek a Szerb Haladó párttal kötött koalíciójáért?
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2018. február 25.
