Kiemelt Szerbia 

Szerbia: Egy közlekedési kihágás megváltoztatta az életét

A dél-szerbiai Kuršumlijában történt az alábbi eset, amely ismételten bizonyítja a haladó kormány által irányított szervek és intézmények szociális érzéketlenségét, korruptságát, a nem egyenlő bánásmód alkalmazását a polgárokkal szemben.

A 27 éves helybeli Bojan Radovanović a fent említett város melletti faluban gazdálkodik, állatokat tenyészt, és nem mellékesen mozgásképtelen édesanyjáról is kénytelen gondoskodni. Az állatok takarmányának szállításához utánfutót kapcsol gépjárműve után, és éppen ez okozta a vesztét.

Az utánfutó ugyanis nem volt bejegyezve, a közlekedési rendőrség pedig három alkalommal is megállította emiatt a fiatalembert.

Első alkalommal Bojan kifizette a büntetést. A következő két „lebukás” miatt azonban már 40 napos elzárását kapott a fiatal gazda.

Mint mondta, tisztában volt tettének súlyával, de nem volt más választása, mert a disznóknak és teheneknek biztosítania kellett a takarmányt. Most azonban – mivel börtönbe kell vonulnia – kénytelen eladni a jószágot, aminek javarészétól már meg is vált. Azt viszont nem tudja, mit tegyen beteg édesanyjával, mint mondta, valószínűleg az idősek otthonában kell majd őt elhelyeznie…

Nem áll szándékunkban a szabálysértőt felmenteni, sőt, valószínűnek tartjuk, hogy ez az eset másképpen is végződhetett volna. Ha viszont arra gondolunk, hogy a fiatalember egy viszonylag „laza” szabálysértésért kapott súlyos büntetést, ugyanakkor számos esetben gyilkos autóvezetőket is futni hagynak a szerbiai belügyi szervek, akkor mégis elgondolkodtató…

(Kurir nyomán)

Hasonló bejegyzések