„Orbán Viktor Soros fiának barátjával adta át a felújított zsinagógát Szabadkán”
Miközben a Fidesz, illetve a magyar kormány gőzerővel harcol idehaza Soros György és hazai ügynökei ellen, Orbán Viktor ma azzal a politikussal adta át a felújított szabadkai zsinagógát, aki újabban egyre többször találkozgat a milliárdos befektető fiával – meglehetősen jó hangulatban – írja a Magyar Nemzet Online.
A magyar kormányt cseppet sem zavarja, hogy Vučić újabban előszeretettel találkozik Soros Györggyel és fiával.
A szerb államfő tavaly szeptemberben tárgyalt a milliárdos befektetővel és fiával, Alexander Sorossal, aki egyben a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatóságának elnökhelyettese is. A szerb államfő a tárgyalás után „nagyon érdekes”-nek nevezte a beszélgetést.
Alexander Soros és a haladó vezér Vučić
A következő találkozóra novemberben került sor Belgrádban, ahol Soros György fia és Vučić már a regionális együttműködésről, a médiareformokról, valamint a szerbiai jogállamiság helyzetéről tárgyalt, de szóba került az is, hogy a Soros alapítvány hogyan tudná támogatni Szerbia uniós integrációját.
Az elnöki iroda tájékoztatása szerint mindkét tárgyaló fél egyetértett abban, hogy folytatni kell a reformokat, különösen azokat, amelyek a jogállamisággal kapcsolatosak. Alexander Soros is elégedett volt a találkozóval: ő a Twitteren köszönte meg Vučićnak, hogy lehetőséget adott a szerbiai nyílt társadalom erősítéséről és az európai integrációról szóló beszélgetésre.
Jól jellemzi a szerb migrációs politikát az a vita is, ami két hete zajlott le a szerb parlamentben. Miután a Dveri nevű szélsőjobboldali párt vezetője, Boško Obradović az országban maradni vágyó migránsok veszélyeire figyelmeztetett, Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter azonnal jelezte:
„Az országba érkezett migránsok nem szeretnének Szerbiában maradni, és legtöbbjük még csak ki sem várta a menekültügyi eljárás befejezését. Óvatosnak kell lennünk, nem szabad megalapozatlan félelmet keltenünk.”
Habár Vučić kitűnő kapcsolatokat ápol Angela Merkel német kancellárral, rendszeresen találkozik Soros György fiával, és marasztalni próbálja a tehetségesnek mondott migránsokat, az országhatáron túl a magyar kormány számára már eltörpülnek az efféle „apróságok”.
(Magyar Nemzet nyomán)