Délvidék Kiemelt 

Hallotta már Pásztor István locsolóversét? Le fog esni az álla (VIDEÓ)

Pásztor István tegnap Zomborban, a Prosperitati Alapítvány szerződés aláírásán is megragadott minden alkalmat arra, hogy kampányoljon, ennek egyik csúcspontja az volt, amikor a beszéde végén egy a választásokra aktualizált locsoló versel rukkolt elő.

Persze nem kell azt hinni, hogy Pásztor ilyen sziporkákat magától is kitalálna, jó politikushoz híven még a benyaláshoz vett rímeket is a Habony-gépezet találja ki neki. Hétfőn az anyaországi sajtó is beszámolt arról, hogy ezzel a versikével bombázta a magyar szavazókat is egy ismeretlen telefonszám.

Pásztor István egyébként nem minden keresztény szokást tart ilyen nagy tiszteletben, mint a locsoló hétfőt, így például saját fiát Pásztor Bálintot, a VMSZ frakcióvezetőjét nem keresztelte meg, pedig ezt Istennek tett esküvel minden keresztény megfogadja a templomban házasodásakor. Azonban Pásztor ez időben a biblia lapjai helyett sokak szerint inkább még a vörös pártkönyvecskét tartotta erősebbnek.

Megkereszteletlenségéről Pásztor Bálint is büszkén mesélt korábban egy belgrádi lapnak.

Örülünk, hogy a választási kampányban felerősödtek a VMSZ elnökében a vallásos érzelmek, csak az a baj, hogy számára a jelek szerint már nem názáreti a messiás hanem felcsúti.

 

Hasonló bejegyzések