Szabadka: Miközben egyes magyarlakta települések szörnyű állapotban vannak, az első kaszárnya helyén luxuskomplexum épül
Az évtizedek óta porban-sárban fuldokló, zömében magyarlakta peremvárosi helyi közösségek (pl. Zorka, Pescsara, Kelebia vagy éppen a Vasutastelep) területén harminc éve szinte semmi sem épült, legtöbb háztartás normális ivóvízzel és kanalizációval sem rendelkezik.
A városatyák meg csak nem is vették tervbe az említett települések felújítását.
A subotica.com portál szerint ugyanakkor a szabadkai Útügyi, Várostervezési és Lakásügyi Közvállalat bemutatta annak a luxuskomplexumnak a tervét, amely az első kaszárnya helyén lát majd napvilágot („egy szép napon”).
A terv szerint egyebek között három elit lakótömb, iskola, valamint bevásárlóközpontok (több is?!) épülnek ezen a helyen.
Ha ez így folytatódik, Szabadkát a tervek városának nevezhetjük el. Azokból ugyanis nincs hiány.
Eddig azonban a milliószor (főleg választások előtt) emlegetett Y-ágazatot vagy a Népszínház épületének ronda, steril másolatát sem sikerült befejezni.
(Fotó: subotica.com)