Történelmi „csemege”: A háborús bűnös Churchill valószínűleg Milan Obrenović szerb király törvénytelen gyermeke volt
Számos forrás arról arulkodik, hogy a tankönyvekben található, helyenként történelem-hamisító állításokkal szemben Winston Churchill egykori brit miniszterelnök háborús bűnös, tömeggyilkos volt.
A fősodratú médiától és szakirodalomtól eltérő források szerint ugyanis egyértelmű, hogy Churchillnek köszönhető Berlin terrorbombázása, amikor a katonai célpontok helyett a német lakosságot vették célba az angol bombázók. A véreskezű alkoholista lelkén szárad Drezda (minden ok nélkül történő) elpusztítása is, ahol mintegy százezer civil esett áldozatul.
Churchill nemcsak a németeken élte ki szadista hajlamait, hanem azt javasolta, mérges gázzal bombázzák Tokiót. Javaslatát csupán azért nem fogadták el, mert az USA-ban akkorra már elkészült az első két atombomba.
Ezek mind többé-kevésbé közismert tények. Azóta viszont újabb érdekes adatok láttak napvilágot a történelem sötét alakjáról.
Például Dragoslava Koprivica szerb írónő Milan király és lady Churchill című új regénye nagyrészt Churchill anyja, Jennie Jerome emlékiratain alapszik, de a szerző különböző európai országok archívumaiból, számos nyelven megjelent úgjságcikkekből és jegyzetekből is merített.
A származására utaló nyomokat Winston Churchill ugyan megpróbálta eltünteni, de nem sok sikerrel.
Jennie Jerome naplójából kiderül, hogy szerelmes volt Milan Obrenović szerb királyba. Különböző események és dátumok egyeztetése alapján összéállt a kép: a kis Winston bizony Jennie és Milan intim kapcsolatából jött (sajnos) a világra.
A későbbiekben, miután „nagy ember” lett belőle, Churchill szeretett volna szabadulni vér szerinti apja emlékétől.
Ezt az elméletet alátámasztja a Sztálin naplójában szereplő feljegyzés is, amely a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság sorsáról szól. Amikor Churchill, Roosevelt és Sztálin 1945-ben, a jaltai konferencián az említett ország státusáról tárgyalt, Churchill rendkívül szenvedélyesen képviselte álláspontját, miszerint a délszláv országban meg kell szüntetni a királyságot, és helyette felállítani a kommunista rezsimet, valamint a király aranyát Tito rendelkezésére bocsátani. Erre Sztálin megkérdezte tőle:
– Mi történt, valamelyik szerb király a tyúkszemedre lépett?
Újabb érdekes, Churchill magánéletével kapcsolatos titokra derült fény. Michal Bloch brit szerző, aki a huszadik század ismert politikusairól ír könyvet, számos forrás alapján arra a következtetésre jutott, hogy Churchill kettős életét élt: házas emberként titkos homoszexuális kapcsolato(ka)t folytatott.
Voltaképpen a látszat kedvéért vette feleségül Clementine Hoziert, akihez mindvégig durva és rideg volt. Így is összehoztak öt gyermeket, ami mindenképpen fontos volt Churchill imázsa és karrierje szempontjából. Ennek ellenére sokkal inkább vonzódott az azonos nemű egyénekhez.
Még 21. éves korában az egyik évfolyamtársa a Harow egyetemen azt állította, Winston ugyanolyan erkölcstelen életmódot folytat, mint Oscar Wilde költő és író, akit homoszexualitás miatt bebörtönöztek. Churchill ezt kikérte magának. Mivel a társa nem tudta bizonyítani a vádat, kénytelen volt kártérítést fizetni a „sértett félnek”.
Amikor már nős ember és miniszterelnök volt, Churchill többnyire feminizált munkatársakkal vette magát körül. Közülük kitűnt Edward Marsh személyi titkára, aki nagy előszeretettel mutatta be főnökének két közismerten homoszexuális barátját: Noel Cowardot és Ivor Novellót.
Winston Churchill idős korában könnyített a lelkén: beismerte Somerset Maugham ismert írónak, hogy intim kapcsolatban volt Ivor Novello musical zeneszerzővel.
Most, hogy tudjuk, Churchill milyen komplexusokkal, frusztrációkkal, nemzeti és szexuális identitászavarral küzdött, ráadásul súlyos alkoholizmusban szenvedett, érthető, miért viselkedett olyan abnormálisan a második világháború alatt és után.
Ez sajnos aligha vigasztalhat bárkit is, hiszen Churchill jelentősen befolyásolta egy még szörnyűbb világ kialakulását és közvetve a mi sanyarú sorsunkat is.
A britek mindjárt látták, milyen emberről van szó, ezért a „háborús érdemei” ellenére a második világháború után nem választották újra miniszterelnöknek.
