Délvidék 

Petícióval tiltakoznak a Krivaja szennyezése ellen

Topolyán, a helyi közösségben is alá lehet írni a petíciót. A Krivaja folyó szennyezése már-már megoldhatatlannak tűnő környezetvédelmi probléma, mely évek óta megkeseríti a környező településeken élők mindennapjait.

Az utóbbi hetekben a folyó korábban talán még soha nem tapasztalt intenzitású elviselhetetlen bűzt áraszt. A kishegyesi önkormányzat illetékesei már több alkalommal is feljelentést tettek az ügyben, eddig azonban változás nem történt. A vízi ökoszisztéma csaknem teljesen kipusztult. A lakosok többsége az elviselhetetlen szag miatt panaszkodik. Először a szeghegyi polgárok jelentették be, hogy aláírásgyűjtésbe kezdenek, az akciót pedig a helyi közösség is támogatta. Ezt követően a kishegyesi, majd a bácsfeketehegyi helyi közösség is csatlakozott az akcióhoz.

A kishegyesi község mindhárom helyi közösségében alá lehet írni azt a petíciót, melyben a polgárok a helyzet mielőbbi rendezését követelik.

Hasonló bejegyzések