Délvidék 

Bóbán József nem tud hibázni – Egyszerűen minden szava arany (Videó)

Bóbán Józsefről ismét kiderült, hogy mindenhez ért és még azon felül is néhány dologhoz. Pedig alapvetően a zentai nemzetközi és regionális együttműködések ügye volna a feladata, magyarán Zenta község külügyi felelőse. De a külügyér a gyerekek szemétszedési akciójának morális értékeiről is beható életbölcseleteket tud megosztani a kivezényelt pártmédiumoknak.

Elképzelni sem tudjuk milyen nehéz lehetett a szegény Pannon-os kollégának kihalászni egy 22 másodperces használható részt a nyilatkozatból, és ha ezek voltak a legjobban sikerült mondatok, akkor arra gondolni sem merünk milyen lehetett a teljes anyag.

Aki esetleg nem tudná ki ez a hallhatóan mély intellektussal megáldott szakember, azoknak elmondjuk, hogy a zentai polgármester tanácsadója. Aki nem is valami olcsó pénzért osztogatja a feltehetően fantasztikus tanácsait, hiszen havonta 95,000 dináros bruttót kap a munkájáért, amely éves szinten szinte megegyezik az általa vezetett Felsőhegy teljes költségvetésével.

Hasonló bejegyzések