Reális? Akár tíz százalékkal is drágulhat az üzemanyag Szerbiában, pedig elkerülhető lenne
Az USA kilépése az iráni „atomalkuból”, illetve a dollár árfolyamának emelése a kőolajszármazékok árának növeléséhez vezet a világpiacon, ezt pedig a balkáni ország lakosai is megérezhetik a pénztárcájukon.
Amennyiben a nemzetközi helyzet nem változik, úgy az üzemanyagok ára Szerbiában emelkedni fog, a jelentősebb, akár tíz százalékos áramelkedés csak akkor kerülhető el, ha a dollár árfolyama hirtelen zuhanna.
Ez pedig egyelőre nem valószínű.
– Az esetleges árkorrekcióra durván egy-másfél hónapon berül kerülhet sor, ha azt a feltételek megkívánják – ezt Tomislav Mićović, a szerbiai kőolajvállalatok társulásának főtitkára közölte a Danas című napilappal.
Hasonló helyzetben az elmúlt évek során több ország is a jövedéki adó ideiglenes csökkentésével reagált, ily módon szinten tartva a kőolajszármazékok kiskereskedelmi árát. Szerbiában erre utoljára 2012-ben került sor.
Vojislav Vuletić energetikaügyi szakértő szerint erre most nem fog sor kerülni, az államvezetés ezúttal nem lesz elnéző a polgárokkal szemben. Vuletić emlékeztetett:
„a szerb kormány jövedéki adót vetett ki a villanyáramra is, ami a világban példa nélküli”.
– A kormány a szürkegazdaság elleni harccal tudná biztosítani a költségvetéshez nélkülözhetetlen eszközöket, nem pedig a jövedéki adóval – tette hozzá.