Kiemelt Világunk 

Vörös fordulat érte az egykoron virágzó keresztény Spanyolországot

A spanyol parlament megvonta a bizalmat Mariano Rajoy (ál)konzervatív miniszterelnöktől pénteken Madridban – jelentette az MTI.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE – a spanyol polgárháborúban templomokat, kolostorokat gyújtogató, papokat, szerzeteseket és híveket halomra legyilkoló, halottakat meggyalázó baloldali rezsim vezető pártja volt – A szerk. megj.) által benyújtott bizalmatlansági indítványt 180-an támogatták, 169-en szavaztak ellene, és egy képviselő tartózkodott.

A törvényhozás döntésével automatikusan bizalmat szavazott Pedro Sánchez szocialista kormányfő-jelöltnek, aki – miután a parlament döntése megjelenik a hivatalos közlönyben – elfoglalhatja hivatalát és megnevezheti kormányának tagjait.

Hasonló bejegyzések