A VMSZ-esek főleg VMSZ-es bírósági fordítók neveztek ki, de abban nincsen se szakmaiság, se tervszerűség!
A napokban eljutatták hozzám (is) Nyilas Mihály, a Tartományi Kormány alelnökének, a tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárának[1] a 2018. március 29-i 128-74-15/2017-02 számú határozatát, amely hét magyar nyelvi bírósági fordító kinevezéséről szól.
Feltűnt, hogy közöttük van a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) két tisztségviselője, éspedig Petkovics Márta, földrajz tanár, a Végrehajtó Bizottság tagja (Magyar Összefogás – VMSZ)[2] és Lulić (másutt Lulity) Emil, okleveles jogász, „az MNT elnökének jogi tanácsadója”,[3] de Juhász Bálint, közgazdász master, a Prosperitati Alapítvány „ügyvezetője”, [4] a VMSZ Elnökségének tagja[5] is. Mikor és hol tettek eleget ezek a személyek eleget a(z egyetemi képzettség és a jogi terminológia melletti 3.) pályázati feltételnek, miszerint a felhívásra csak azok jelentkezhetnek, akiknek „legkevesebb öt év gyakorlatuk van a fordítói munkakörben”[6]?
A határozat indoklásában az is olvasható, hogy Jerasz Anikó, a szerb, mint környezetnyelv tanára, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke (Magyar Összefogás – VMSZ),[7] is a jelöltek között volt (csak éppen nem sikerült neki az írásbeli vizsga…).
Mi lehet az oka az MNT (és a VMSZ) tagok, a „polgármesteri tanácsos”, vagy éppen a Tartományi Ombudsman helyettese hirtelen érdeklődésének a felelős, fáradtságos, alul- és rendszertelenül fizetett[8] bírósági fordítói munka iránt? Talán nincsen elég munkájuk, vagy kevés a fizetésük? Esetleg hátat akarnak fordítani a politikának? Esetleg: Addig vizsgázzunk, amíg Nyilas a titkár?
A válaszokat találgatni ugyan lehet(ne), de nem ez a fontos. Egy azonban biztos: Mindenkinek joga van olyan képzésben részt venni, illetve olyan vizsgát tenni, amilyet csak kíván. A gyakorlatban majd elválik, hogy ki képes és ki nem ellátni a munkakörét. Mert bizony, mint minden szakmában, így a fordítók és a „fordítók” között is nagy lehet a különbség.
Mielőtt azonban részletesebben elemezném a határozatot, lássuk, hogy is állunk a Tartományban a magyar bírósági fordítókkal? Ezeknek ugyanis fontos feladat jutott a magyar nyelv egyenrangúsága biztosításának a bírósági és a közigazgatási eljárásokban, a hivatalos és magán okiratok fordításában.
A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság adatai szerint, a magyar nyelv és írás – Vajdaság 45 községe közül – 31 községben (vagy az illető község valamelyik településén) van hivatalos használatban.[9]
A tartományban eddig magyar nyelvi 63 fordító volt,[10] majd március 29-én újabb hét állandó bírósági fordító kinevezésére került sor, amivel a számuk 70-re növekedett. (Kérdés viszont, hogy ezek közül mennyien aktívak, hány esetben alkalmazták őket? Erről csak a bírósági és a községi pénzügyi szolgálatoknak vannak adatai. Ha ezt tudnánk, akkor lenne teljes a kép a fordítók tevékenységéről.)
A fordítók (a lakóhelyük szerinti) 15 községben vannak és a számuk a 1-től 11-ig váltakozik, illetve – a egy-egy községre átlagban 4,6 fordító van. A többi 16 községben jelenleg egyetlen magyar nyelvi fordító se nincsen.
A legtöbb fordító Újvidéken (11) és Szabadkán (10) van, majd Nagybecskerek (8) és Zenta (6), valamint Óbecse (5) következik. Ebben az öt községben összesen 40 fordító van, vagyis a fordítóknak több mint a fele. További tíz községben a fordítók száma 1-től 4-ig váltakozik. Ez, azt jelenti, egyrészt, hogy a fordítók száma kevés, másrészt pedig, hogy a területi elosztásuk – azokat a községeket figyelembe véve, ahol a magyar nyelv hivatalos használatban van – úgyszintén nem megfelelő. A hét újabb fordító – területi elosztása – összességében csak tovább rontott ezen az elosztáson.
Mindez szűkíti a nemzeti kisebbségi jogok gyakorlati érvényesítését, (elő)segíti a sorvasztását is.
|
Sorszám |
Község | A fordítók száma | A március 29-én kinevezett fordítók száma |
| 1. | Ada | 7 | |
| 2. | Apatin (Bácskertes i Silágyi) | 1 | |
| 3. | Begaszentgyörgy | 1 | |
| 4. | Kúla | 1 | |
| 5. | Magyarkanizsa | 3 | |
| 6. | Nagybecskerek | 6 | 2 |
| 7. | Nagykikinda (Töröktopolya, Nagykikinda, Kisorosz, Szaján) | 1 | |
| 8. | Óbecse | 5 | |
| 9. | Pancsova (Sándoregyháza és Hertelendyfalva) | 2 | 1 |
| 10. | Szabadka | 10 | |
| 11. | Temerin | 4 | |
| 12. | Topolya | 4 | |
| 13. | Újvidék | 10 | 1 |
| 14. | Zenta | 6 | |
| 15. | Zombor | 2 | 3 |
| Összesen | 63 | + 7 = 70 | |
A másik probléma, hogy 16 községben, ahol a magyar nyelv is hivatalos használatban van, jelenleg egyetlen ilyen nyelvi fordító se nincsen. Ezek a községek: 1. Antalfalva, 2. Bács, 3. Csóka, 4. Fehértemplom, 5. Hódság, 6. Kishegyes, 7. Kevevára, 8. Magyarcsernye, 9. Zichyfalva, 10. Szécsány, 11. Szenttamás, 12. Titel, 13. Törökbecse, 14. Törökkanizsa, 15. Verbász és 16. Versec.
Hogyan lehet egyáltalán a magyar nyelv egyenrangú hivatalos használatáról beszélni, ha a községek több mint a felében, amelyekben a magyar nyelv (is) hivatalos használatban van, nincsen egyetlen magyar nyelvi bírósági fordító sem? Csak azok a fordítások a hitelesek ugyanis, amelyeket a bírósági fordítók készítenek és látnak el pecséttel. [Külön elemzés tárgya kellene, hogy legyen, melyik községekben működik (még) és melyekben nem a fordítói szolgálat. Hol számolták fel és hol maradt meg?]
Ez a helyzet egyáltalán nem megfelelő, csakúgy, mint a közjegyzők esetében. Csak „Zentán, Magyarkanizsán, Temerinben, Pancsován és Zomborban van magyar közjegyző”. [11] Ezt Nyilas Mihály így fogalmazta meg: „A valós helyzet hogy vannak betöltetlen közjegyzői helyek Vajdaságban, ugyanis nincs elegendő számú szerb anyanyelvű jogász, aki letette volna a közjegyzői vizsgát. Ugyanez vonatkozik a kisebbséghez tartozó okleveles jogászokra is”.[12] Csak éppen nem látja az aránytalanságot a többség nemzethez és kisebbségekhez tartozó közjegyezők száma között!
A legutóbbi fordítói szakvizsgára 25-en jelentkeztek. Ezek közül a nyelvtudási és a szakterminológiai ellenőrzésén 23-an jelentek meg. A szóbeli vizsgáról egy (filológus master) jelölt távol maradt, miután az írásbelin „elégtelen” osztályzatot szerzett. (Milyen nyelvész lehet?)
A 22 fordítói jelölt közül 13-an vizsgáztak sikeresen. Ezek között található két olyan jelölt is, aki „elégtelen” osztályzatot kapott az írásbelin, a szóbelin pedig „jelesre” értékelték. Végül mindkettő „letette” a vizsgát – értékelte összegezve a bizottság. Hogyan lehetséges ez?
A 13 eredményesen vizsgázó közül Nyilas Mihály – „a bizottság rangsorolása alapján” – az első hetet nevezte ki az említett felsőbíróságok fordítójának. A többi hat között van három okleveles jogász, egy szociológus, egy okleveles közgazdász, egy szerb irodalom- és nyelvtanár.
Ha mind a 13 (szóbeli és az írásbeli) eredményét „letette” a vizsgát összevont osztályzatot kapott, akkor ki és milyen kritériumok alapján rangsorolta őket?
Az állandó bírósági tolmácsokról szóló hatályos szabályzat (2. szakasza) értelmében, a különböző nyelvi, valamint a siketek és némák számára a bírósági fordító(k)/tolmácsok iránti szükségletet a felsőbíróságok elnökei mutatják ki” és továbbítják az említett tartományi titkárságnak. (Vajdaságban összesen hat Felsőbíróság létezik: Nagybecskereken, Pancsován, Szávaszentdemeteren, Szabadkán, Újvidéken és Zomborban.)[13] A kérelmek alapján évente egyszer (szeptember/decemberben) teszik közzé a felhívást a fordítók kinevezésére,[14] majd következik a jelentkezők vizsgáztatása és kinevezése.
Ez valójában azt jelenti, hogy a (felső)bírósági elnököktől függ, mondhatnánk azt is, kényétől-kedvétől, hogy az alájuk rendelt bíróságnak van-e vagy nincs – ez esetben nemzeti kisebbségi nyelvi – fordítója. Így következ(het)ett be, hogy napjainkban 16 községben, ahol a magyar nyelv (is) hivatalos használatban van, jelenleg egyetlen magyar nyelvi fordító se nincsen.
Ezen a helyzeten és a szabályzaton mielőbb változtatni kell! Természetesen Nyilas titkárságának kellene/kellett volna (erre is) felügyelni és javasolni a területileg illetékes felsőbírósági elnököknek a fordítók kinevezését, akik nélkül a nemzeti kisebbségi nyelvek hivatalos használata nem valósulhat meg. Ennek érdekében nem tett semmit sem az MNT, annak a Nyelvhasználati Bizottsága (amelyiknek az elnöke egyébként bírósági fordító is, vagy éppen azért?), de a Tartományi Ombudsman sem.
A jelenlegi jogszabály másik hiányossága, hogy csak annyi fordító kinevezésére kerül sor, amennyit a felsőbírósági elnökök szükségesnek tartanak. Ez valójában diszkriminatív rendelkezés. Lehetővé kellene tenni mindazok számára, akik sikeresen vizsgáztak, hogy gyakorolják a fordítói szakmát, vagyis mindegyiket ki kellett volna nevezni. (Most várhatnak legalább egy évet az esetleges újabb lehetőségre.) Ez által nagyobb lenne a fordítói konkurencia is és bizonyára többen él(het)nének az anyanyelv használati jogukkal is.
Feltűnő az is, hogy a hét most kinevezett fordító közül négy szabadkai illetőségű, egy csantavéri, egy óbecsei és egy kishegyesi. Közülük azonban egy se a lakóhelyén, vagy ehhez közelebb működő (felső)bírósághoz lett kinevezve: Két szabadkai és egy csantavéri fordító a zombori, a harmadik szabadkai és az óbecsei a nagybecskereki, a negyedik szabadkai a pancsovai, a kishegyesi illetékességű pedig az újvidéki felsőbírósághoz került. Kérdés azonban, hogy utaznak-e majd ilyen távolra (pl. Szabadkáról Nagybecskerekre, vagy Pancsovára) egy bírósági tárgyaláson vagy közigazgatási eljárásban való részvétel miatt? Minden egyes alkalommal szabadnapot vesznek ki? Kifizetődik-e ez nekik? Igaz, hogy ez már az ő dolguk, de ez is arra utal, hogy a fordítók kinevezésében nincsen se kellő szakmaiság, se tervszerűség!
Érdekes a most kinevezett fordítók szakmai összetétele is: Van köztük négy okleveles jogász, egy földrajz tanár, egy osztálytanító tanár és egy közgazdász master. Nem mintha ez a munka kizárólag a jogászok számára lenne fenntartva, de hogyan tud majd fordítani egy olyan képzettségű személy, aki soha még csak a bíróság táján se járt, vagy azt sem tudja mi fán terem a közigazgatási eljárás?
A kinevezési határozat, az említett problémák mellett, felveti ezt a kérdést is: Most már a bírósági fordítói kinevezés sem csupán szakmai alapon történik?
Az említett problémákat, fenntartásokat, kétségeket és gyanúkat, csakis a mostani jogszabályok mielőbbi megváltoztatásával lehet(ne) áthidalni, és ha a fordítói szakvizsga lefolytatását ismét a Bölcsészettudományi Kar, vagy a szakma, egy magyar – pártoktól független – bírókból, ügyvédekből és bírósági fordítókból álló bizottság végezné. (Ez természetesen a többi nyelvterületre is vonatkozna.)
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2018. június 3.
