„Hamarosan a szerb hadsereg lesz a legerősebb a régióban”
A szerb rezsim feje ellátogatott a belgrádi katonai gimnázium diákotthonának felújított épületébe, ahol, mint kiderült, a munkálatok első fázisa 32 millió dinárba került.
– Ezen az épületen 48 éve nem újítottak fel semmit, ez pedig a nép és az állam egyik legnagyobb hibája, mármint az, hogy semmit sem újítunk fel – mondta az az ember, aki egy országot rombolt le.
Természetesen szokásos frázisait is pufogtatta, ezek közül az egyik, mely szerint
„a polgárok hamarosan tanúi lehetnek annak, hogy a szerb hadsereg sokkal erősebb, jobb, mint korábban”.
Hogy ezzel mit is akart mondani, az rejtély, de nem sok jót sejtet.
Hozzátette: már a következő év elején ez a hadsereg lesz a legerősebb a régióban, illetve felszólította a fiatalokat – külön kiemelve a dél-szerbiaiakat –, hogy minél nagyobb számban csatlakozzanak, mert az egyik legnagyobb gond a létszámhiány.
Megemlítette, hogy a kormány ma sokkal többet fektet a katonaságba, a költségvetés ezen a téren az egymilliárd dinárt is eléri (ez kb. 8.3 millió euró!).
A következtetést mindenki maga is levonhatja.