Traktoros tiltakozó felvonulást tartottak a földművesek a magas üzemanyagárak miatt
Mintegy 2 ezer traktor részt vett Szerbia-szerte ma reggel abban a tiltakozó felvonulásban, amit a Szerbiai Gazdák Független Szövetsége szervezett a szerbiai üzemanyag magas ára miatt – írja a Blic napilap.
Jovica Jakšić, a szövetség igazgatótanácsának elnöke a belgrádi lapnak elmondta, hogy útlezárást nem tartottak, csupán felvonultak traktoraikkal.
Szavai szerint mintegy 2 ezer traktor vonult fel Délvidék- és Szerbia-szerte.
„Szerettük volna megmutatni, mennyi elégedetlen van, egyébként nem egyeztettünk a többi asszociáció képviselőivel”
– tette hozzá Jakšić.
Mint elmondta, az Európai Unióban a földművesek 60-70 centet fizetnek egy liter üzemanyagért, azaz 90 dinárt literenként, míg a szerbiaiak közel 170 dinárt fizetnek.
Traktorokkal vonulnak az utcára a gazdák tüntetni Szerbia-szerte
Vučić szerint mindössze néhány ember bénítja meg a forgalmat – az ellenzék utasítására