Kiemelt Világunk 

Törökországban egyre több a keresztény, de nincsenek lelkipásztorok

Vannak, akik szeretnének megkeresztelkedni, nekünk viszont nincsenek papjaink, akik foglalkoznának velük – nyilatkozta Paolo Bizzetti kelet-törökországi jezsuita püspök, aki a monasztikus életet is szeretné újjáéleszteni Kappadókiában, a nagy egyházatyák hazájában.

Törökországban növekszik az érdeklődés a kereszténység iránt, sőt vannak, akik szeretnének megkeresztelkedni is, viszont nincsenek lelkipásztorok, akik segíteni tudnának nekik a felkészülésben


– mondta a kelet-törökországi Anatólia apostoli helynöke, Paolo Bizzetti SJ.

„Közösségünk drámai paphiánnyal küzd”

 – hangsúlyozta.

Emlékeztetett, hogy miután elődjét, Luigi Padovesét meggyilkolták, hat évig püspök sem volt. Neki így mindent szinte nulláról kellett kezdenie. Pedig a kereszténység jelenlétnek ezen a földön nemcsak hosszú múltja és hagyománya, de napjainkban is nagy jelentősége van.

„A nyári szünidő után nekem sem lesz már plébánosom a székesegyházhoz tartozó plébánián – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Bizzetti püspök –, ezért arra kérem a nyugati keresztényeket, imádkozzanak, hogy az Úr küldjön munkásokat aratásába, hiszen az aratnivaló bőséges lehet. Nagy az érdeklődés a kereszténység iránt. Vannak, akik szívesen meg is keresztelkednének, nekünk azonban nincsenek papjaink, akik foglalkozni tudnának velük.”

(Magyar Kurír nyomán)

Hasonló bejegyzések