Kiemelt Szerbia 

Behívják a rendőrségre a magas üzemanyagárak miatt tiltakozó földműveseket

Informatív beszélgetésre hívják be a rendőrségre azokat a gazdákat, akik tiltakoztak a magas üzemanyagár miatt Ljig környékén – írja a  Vajdasági Oknyomozó és Elemző Központ, a VOICE.

A VOICE szerint azért hívják be a rendőrségre a gazdákat, hogy azonosítsák azokat a traktorokat, amelyek június 8-án részben lezárták a forgalmat.

„Mi bejelentettük a tiltakozást, de az első jóváhagyás után értesítést kaptunk arról, hogy nem jelentettük be időben, és emiatt nem szervezhetjük meg tiltakozásunkat, később azt mondták a rendőrségen, nem szabad megállítanunk a forgalmat és a főútvonalat, de ha bárhol máshol lezárják a forgalmat, akkor mi is megtehetjük ezt. Így is cselekedtünk, ahogy mondták“

– jelentette ki Dragan Ivković ljigi földműves, aki rendőrségi behívót kapott tegnap.

Elmondása szerint a tiltakozás első napján a rendőrök közül senki sem volt az autópályán, de utána a közösségi oldalakon közzétett fotók és videofelvételek alapján a rendőrök (?) felírták a tüntetésben részt vevő traktorok  rendszámát.

Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy június elejétől több alkalommal tartottak útlezárásokat Délvidék és Szerbia szerte a polgárok a magas üzemanyagárak miatt.

Kapcsolódó:

A szerb kormány fenyegeti a magas üzemanyagár miatt tiltakozó polgárokat

Hasonló bejegyzések