Kiemelt Szerbia 

Vučić: „A szerb népnek meg kell értenie, hogy a nemzet letűnőben van, változni kell a fejekben!”

Aleksinacon járt a rezsim feje, ahol ezúttal azt igyekezett elmagyarázni népének, hogy az kihalófélben van, emiatt tenni kell valamit. A népnek, nem Vučićnak…

„Szörnyű tendenciát mutat a népesség csökkenése, de ez nem a magas elhalálozási mutatók miatt van, hanem azért, mert kevés gyermek születik” – mondta a haladó vezér, hozzátéve: „valamin változtatni kell a fejekben”.

Mármint a népnek.

Ezek szerint a rossz natalitási mutatók miatt – mint minden egyébért is – Szerbia polgárai a hibásak. Legalábbis az „alattvalóit” mélyen gyűlölő vezér szerint.

„Hiába a legkorszerűbb kórházak, a szép ágyak, és minden, ami kell, ha nem születnek gyermekeink” – közölte, és most sem szakadt rá az ég.

A szegénysorsú gyermekvállalóknak anyagi segélyt ígért, csakúgy, mint ahogyan magasabb béreket és nyugdíjakat szokott, havonta legalább egyszer.

A népességcsökkenés valódi okairól; az elvándorlók magas számáról, a migránsok betelepítéséről, a rendkívül nehéz anyagi helyzetben lévő fiatalakról, a munkanélküliségről (és még sorolhatnánk) azonban nem tett említést.

(N1 hírtelevízió nyomán)

Hasonló bejegyzések