Az egyik szerb rezsimlap olyan találkozóról tudósított, amely meg sem történt
„Amint megérkezett Zágrábba, az Egyesült Államok védelmi minisztere, James Mattis feltette a kérdést, hol van a szerb kollégája, amikor meghallotta, hogy Vulin nincs ott, mert nem kívánatos személy Horvátországban, Mattis dühös lett” – így tudósított a Srpski Telegraf nevű Vučić-hű napilap a védelmi miniszterek zágrábi találkozójáról, részleteket közölvén arról, mik voltak a találkozó témái és kik voltak jelen.
Azonban van egy „kis” probléma a szövegben: a találkozó, amelyről a belgrádi lap tudósított, még csak nem is történt meg, és az Egyesült Államok védelmi minisztériuma is megerősítette, hogy ezek az állítások hazugságok, írja a Raskrinkavanje (Leleplezés) nevű tényfeltáró oldal.
A Srpski Telegraf azt állította, hogy az amerikai védelmi miniszter „dühös volt, mint a kurta kígyó”, valamint „kiakadt a horvátokra”, méghozzá oly mértékben, hogy „minden kétoldalú megbeszélést lemondott a térség védelmi minisztereivel, mert nem hívták meg Vulint, a térség legerősebb katonaságával rendelkező ország képviselőjét az Adriai Charta találkozójára” – mindezt természetesen névtelen forrásokra alapozva.
Azonban az említett találkozó még nem is történt meg, ugyanis pénteken, július 13-án kerül csak majd megrendezésre.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériumának honlapja, valamint a horvát védelmi minisztérium honlapja szerint is Mattis csak a brüsszeli NATO-csúcs után érkezik Zágrábba, ami – a Srpski Telegraf állításaival szemben – szintén nem történt még meg.
Az úgyszintén rezsimhű Alo napilap majdnem azonos állításokat közölt a „találkozóról”.