Délvidék Kiemelt 

Frissítve: Súlyos adócsalást követett el egy „névtelen szabadkai polgár”– letartóztatták

Egyes helyi portálok a Tanjugra hagyatkozva közölték, hogy a rendőrség az Adóhatósággal együttműködve letartóztatott egy szabadkai polgárt, akit az államkassza súlyos megkárosításával vádolnak.

Az illető a hírek szerint 2013 és 2014 között mintegy 25 millió dinárral rövidítette meg Szerbia büdzséjét, az üzleti tevékenysége keretében elkövetett adóeltitkolás által.

A közleményben az is szerepel, hogy a vádlott horganyzott lemezt forgalmazott, az ebből származó bevételt pedig nem vezetette be az üzleti könyvekbe. Ezzel jelentős haszonra tett szert, amit saját személyes céljaira használt fel.

Az ügy némi furcsasága, hogy az elkövető nevét a hírügynökséggel még iniciálék formájában sem közölték, így feltételezhetjük hogy akár „a tűzhöz közel álló” egyénről van szó.

Sajnos Szerbiában – ahol a Nebojša Stefanović által irányított haladó belügy folyamatosan „küzd a bűn minden formája ellen” – ez már önmagában nem is hír.

Frissítés

Azóta már kiderült, hogy a letartóztatott adócsaló a 49 éves T. V. P.), aki a szabadkai Euro Steel Center vállalat felelős vezetője.

Hasonló bejegyzések