Súlyos választási rendellenességek Szenttamáson?
Szenttamáson tegnap a helyi közösségek tanácsainak új tagjait választották. A jelek szerint ez a voksolás sem telt anomáliák nélkül.
Barna Tibor, a Szenttamásiak Szenttamásért polgárok csoportjának tagja Facebook-bejegyzésében azt írta: „A helyi hatalmi koalíció (haladók + csatlós magyarok) 22 szavazőhely helyett csak 7-et nyitott meg”.
Továbbá a beta.rs portálnak nyilatkozva rámutatott, „hogy nem is szándékozták értesíteni a lakosokat, hová kell menni szavazni.”
Szavai szerint
a polgárok ennélfogva nem tájékozódhattak időben a szavazóhelyekről.
Mint mondta, a községi alapszabály törvénytelen elfogadása után a politikai pártok immár maguk javasolhattak jelölteket a helyi közösségek tanácsaiba. A Szenttamásiak Szenttamásért polgárok csoportja is elindult a választásokon, de a megfigyelőit csak 13 óra után engedték a szavazóhelyekre, hangsúlyozta Barna, aki egyéb rendellenességeket is észlelt, egyebek között azt, hogy a Szerb Haladó Párt szavazóit szervezetten szállították a szavazóhelyekre.
A fenti helyzetjelentés után alighanem leszögezhetjük: Szenttamáson is azt történt, ami a többi településen: a haladók és szövetségeseik bohózatot csináltak a választásokból. És abból a „régi igazságból” indultak ki, hogy „a választást végül azt nyeri, aki számolja a voksokat”.