Világunk 

Kész őrület: volt olyan kitelepített migráns is, akit visszahívnak Merkelék

Tévesen toloncoltak ki „Német“országból Afganisztánba egy menedékkérőt, ezért vissza kell onnan hozni – közölték szerdán a „német“ hatóságok.

A férfit a Norddeutsche Rundfunk regionális műsorszolgáltató értesülése szerint a hónap elején toloncolták ki a mecklenburg-elő-pomerániai Neubrandenburgból.

A 20 éves Naszibullah Sz. 2015 decemberében nyújtott be menedékkérelmet, amelyet tavaly februárban elutasítottak, de ő a döntés ellen bíróságon fellebbezett, és az az ügy még nem zárult le, és addig nem lehet kitoloncolni – írja az n-tv német hírtelevízió honlapja.

A menekültügyi hatóság (Bamf) először rossz címre küldte ki az elutasító döntést, amiről így a férfi nem értesült, és nem tudott időben fellebbezni, viszont a Bamf ezt úgy értékelte, hogy a férfi kicsúszott a határidőből, tehát az elutasítás végleges, és a férfit vissza kell küldeni Afganisztánba.

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter elismerte, hogy a Bamf hibázott. A minisztérium szóvivője pedig tudatta, hogy a hatóság megteszi a szükséges lépéseket, hogy a férfit visszaszállítsák Németországba.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések