Kiemelt Szerbia 

A szerbiai politikusok ezentúl nem rejthetik el a vagyonukat a szüleik és a gyermekeik nevén?

A szerbiai politikusoknak ezentúl vagyonbevallást kell beadniuk a gyermekeik és szüleik anyagi helyzetéről is.

Az új szabályozás értelmében részletesebben kell majd nyilatkozniuk a saját pénzügyi helyzetükről is.
A törvényi szigorítás azonban csak akkor kötelezi erre a politikusokat és a köztisztviselőket, ha erre a korrupcióellenes ügynökség kéri őket, ám előrelépés, hogy anonim módon is lehet feljelentést tenni.
A rendelkezés kritikusai attól tartanak azonban, hogy a törvényt többet alkalmazzák majd ellenzéki politikusok esetében, mint a kormánypártiaknál. Reménykedünk benne, hogy nem így lesz. Mint ahogy abban is, hogy lesz megfelelő átvilágítási lehetőség azokra az esetekre is, ha a politikusaink „véletlen” mégis átjátsszák valakire a vagyonukat vagy épp néhány értéktárgyukat, ingatlanukat vagy külföldi bankszámlájukat nemes egyszerűséggel elfelejtik bejelenteni.

Hasonló bejegyzések