Kiemelt Szerbia 

Vučić szerint egymillióval kevesebb szerb marad, ha nem oldódik fel a „koszovói csomó”

Mai rendkívüli „magamutogatása” során a szerb rezsim feje elmondta, hogy nem lesz titkos megoldás a rigómezei kérdésben, a polgárokat mindennel kapcsolatban tájékoztatni fogják.

Mint közölte, „messze még a megoldás, de eljutottunk a kompromisszumos megoldás lehetőségéig”. Ez szabad fordításban annyit jelent, hogy még mindig egy helyben toporog a haladó kormány, az egyetlen, amit továbbra is elsőrangúan végez, az a gyűlölet- és feszültségkeltés, úgy Szerbia és a környező régió polgárai között, mint az országon belül.

A helyzet megoldását most is szeptemberre ígérte, ami viszont, mint mondta, „nem győzelmet jelent, hanem a jövőt”.

Vučić azt is közölte, hogy a „végső döntést” majd a szerbiai polgárok fogják meghozni, de csak akkor, ha már lesz elfogadható megoldás.

A szerb elnök szavai egyértelműen azt jelzik, hogy továbbra sincs terv, vagy éppenséggel azt, hogy a terv nem tárható a nyilvánosság elé. A ködösítés tovább folytatódik tehát, bármit is mond a haladók feje.

Hasonló bejegyzések