Délvidék Kiemelt 

Szabadka város haladói támogatják Aleksandar Vučićot, a „bátor vezért”

A haladó párt szabadkai városi bizottsága közleményt adott, melyben biztosította a szerb rezsim fejét, hogy teljes mértékben kiállnak mellette a „Szerbia jövőjéért vívott küzdelmében, ezen belül is elsősorban a koszovói kérdés megoldására tett erőfeszítéseiben”.

„A békének nincs alternatívája, a papírra vetett és mesékben élő béke nem elegendő. Vučić egyetlen problémát sem hallgat el, ellenkezőleg, maximális erőbeveteséssel dolgozik azok megoldásán. Olyan változatot igyekszik kidolgozni, amely Szerbia és polgárai számára a legjobb”

– olvasható a közleményben.

„A megfelelő döntés meghozatalához felelősségteljes politikus kell, ilyen pedig csak egy van, Aleksandar Vučić” – ömlik tovább a szenny a haladók tollából. A rezsim elnökét „erős vezetőnek” nevezik, akinek pozícióját meg kell erősíteni.

Szabadka város haladói végül kijelentették, hogy feltétel nélkül bíznak a vezér politikájában, „amely békét és szebb jövőt biztosít majd a polgárok számára”.

Emlékeztetőül (nem mintha szükség lenne rá): arról a Vučićról szól a közlemény, aki országát a tönk szélére sodorta, aki miatt polgárok ezrei hagyták el otthonukat a boldogulás reményében, aki beengedte a migránsokat, aki 20 évvel ezelőtt még muszlimok százait irtotta volna ki, akinek köszönhetően elburjánzott a korrupció és a bűn és legális tevékenységgé vált, aki újra elhintette a gyűlölködés magvát a régióban, és végül (de korántsem utolsósorban), akinek a magyarság érdekeit „képviselő” VMSZ, illetve annak vezetője maximálisan behódolt.

Ez utóbbiak most is mélyen hallgatnak.

Hasonló bejegyzések