Kiemelt Szerbia 

Elesett az egyik utolsó ellenzéki bástya

A haladó rezsim ellehetetlenítette a Tabloid kemény ellenzéki folyóirat megjelentetését.

A lapot részben azok készítették, akik korábban közvetlen kapcsolatban álltak Aleksandar Vučić szerb elnökkel és munkatársaival.

Ennélfogva sokat tudnak a haladó csúcskáderek gyanús ügyleteiről, csakúgy mint a magánéleti botlásaikról, egyszóval a nem éppen makulátlan erkölcsi profiljukról.

A kéthetente megjelenő kiadványban érvekkel alátámasztott kemény és meghökkentő rezsimellenes írások láttak napvilágot.

Szerbiában senki sem merte vállalni a Tabloid nyomtatását. Eleinte ugyan a Blic nyomdájában, majd egy újvidéki nyomdában készítették, de ez nem tarthatott sokáig.

Végül egy montenegrói nyomda jelentete a megoldást.

Milovan Brkić főszerkesztő szavai szerint

a folyóirat több szerzőjét követte a szerb titkosszsolgálat, egyiküket pedig indoklás nélkül hat hónapig vizsgálati fogságban tartották.

Továbbá rengeteg bírósági pert varrtak a szerkesztőség nyakába.

Mint Brkić utalt rá, mivel a szerb igazságszolgáltatás enyhén szolva nem független, ezeket a pereket az érintett haladó káderek sorra megnyerték.

Az ily módon milliós összegeket elbukó Tabloid irodahelyiségeiben tegnap megjelentek a végrehajtók.

A lap meghatározatlan ideig szünetelni fog.

Ezáltal elesett az egyik utolsó ellenzéki bástya Szerbiában.

(fotó: vesti.rs)     

Hasonló bejegyzések