Vučić ismét a nyugdíjasok támogatására számít? Októbertől a nyugdíjak, decembertől pedig a fizetések emelését ígéri
Most, amikor a Koszovó körül kialakult helyzetben az események (látszólag) felgyorsulnak, a szerb rezsim feje valószínűleg úgy érzi, szüksége lehet szavazóbázisa támogatására.
Ebből kifolyólag úgy gondolhatta, nem árt, ha újfent előadja a „magasabb nyugdíjak és bérek” nevű szappanoperáját, amelyet Vučić a műfaj valódi képviselőitől sokkal magasabb szinten művel.
„Októbertől növelik a nyugdíjakat. Ehhez van elegendő pénz, és nem kell módosítani a költségvetést.”
– közölte Aleksandar Vučić a belgrádi gerontológiai központban tett látogatásán.
Mindenkinek nagyobb lesz a járandósága, mondta, például a 70 ezer dináros nyugdíjat 78 ezerre emelik, a 31 ezrest pedig 34 ezerre. Vučić emellett bejelentette, hogy a közalkalmazotti bérek decembertől emelkednek.
Siniša Mali pénzügyminiszter (akit Vučić nem is oly rég el „akart” távolítani még a hatalom közeléből is) megismételte, hogy a Nemzetközi Valutaalap delegációja szeptember közepén érkezik Belgrádba, és akkor derül ki pontosan, hogy mekkora lesz a bér- és nyugdíjemelés.
Mali elmondta, hogy Zoran Đorđević munkaügyi miniszterrel együtt a jövő héten kezdi meg a tárgyalásokat a minimálbér emeléséről a szakszervezetekkel meg a munkaadókkal. Bízik abban, hogy mindenki elégedett lesz.
Így tehát a szavazóbázis most már nyugodt lehet…
(Fotó: Tanjug)