Növekvő minimálbér Szerbiában: Siniša Mali és a kormány elképesztő képmutatása
A kormány döntése értelmében jövőre 155 dinár lesz a minimális órabér. A minimálbér növelésének arányáról nem sikerült megállapodásra jutni, mivel a Szociális-gazdasági Tanács ülésén a kormány és a munkaadók 155 dináros óránkénti bért kínáltak, a szakszervezetek azonban nem fogadták el az ajánlatot.
A minimális órabér Szerbiában jelenleg 143 dinár. A „növelés” 8 egész 6 tized százalékot tesz ki.
Siniša Mali, a semmirekellő belgrádi polgármesterből pénzügyminiszterré előlépett miniszter elmondta, hogy a minimális havi juttatás 24 800-ról 27 ezer dinárra növekszik. Ahhoz is volt képe, hogy elmondja:
„ez valamivel több, mint amennyi indokolt lenne a gazdasági fejlődést figyelembe véve”.
Csak úgy emlékeztetőül: Az Európai Unióban 2017-ben az átlagos órabér 23,1 euró, az euróövezetben pedig még ennél is magasabb, 26,9 euró volt.
Ehhes mindenképpen hozzá kell tenni a következőket: tavalyelőtt (!) Dániában az órabér 42 euró volt, szemben Bulgária majdnem tízszer alacsonyabb, 4,2 eurós juttatásával, ami az EU-régió legrosszabb átlagának számít.
A szerbiai polgárok ezzel szemben 155 dinárra számíthatnak (talán), ami, akárhogy is számoljuk, 1.3 euró!
Siniša Mali szerint ugyanakkor ez is több, mint amennyi indokolt lenne a jelenlegi helyzetben. A szerbiai polgár tehát örüljön…