Délvidék Kiemelt 

„Egyértelmű”: Egyes délvidéki médiumok vezetői nem titkolják, hogy a Magyar Összefogás mellett kampányolnak

Két délvidéki médium képviselője is nyíltan kampányol a Magyar Összefogás mellett – derül ki a Szabad Magyar Szó írásából. Egyikük a Magyar Szó főszerkesztője, a másik a Vajdasági Rádió és Televízió igazgatóhelyettese.

„A Magyar Nemzeti Tanács megalakulása óta szorgalmazta a vajdasági magyar médiastratégia elfogadását és realizálását. A kitűzött feladatok között megfogalmazódott az egyik legfontosabb, mely szerint a vajdasági magyarságnak nem csak magyar nyelvű, hanem magyar szellemiségű újságírásra van szüksége. Reményeim szerint a Magyar Összefogás listáján szereplő jelöltek folytatni fogják a vajdasági magyar tájékoztatás területén kijelölt célok megvalósítását, ezért számíthatnak támogatásomra”

Klemm József, a Vajdasági Rádió és Televízió igazgatóhelyettese bizonyára úgy gondolta, pozícióját azzal is megerősítheti, ha nyilvánosan is kijelenti, a november 4-i Magyar Nemzeti Tanács választáson ő bizony a Vajdasági Magyar Szövetség által összeállított, Magyar Összefogás nevet viselő listára szavaz majd.

Hasonlóan gondolkodhatott Varjú Márta, a Magyar Szó jelenlegi főszerkesztője is, aki, úgy tűnik, 2020. és 2024. között is főszerkesztő kíván lenni.

„A Magyar Nemzeti Tanács a Magyar Összefogás vezetésével az elmúlt években rengeteget tett a vajdasági magyar média, így a Magyar Szó fejlesztéséért. Támogatásával nagy beruházások valósultak meg, s remélem, hogy az elkövetkező időszakban az együttműködés folytatásaként további korszerűsítésekre kerülhet sor a magyar nyelvű tájékoztatás föltételeinek javítása érdekében.”

A Magyar Összefogás honlapján a Jelöltjeink és az Eredményeink alatt mindenki elolvashatja a megjelentett, minden bizonnyal rendelésre készült bejegyzéseket. A szerzők között a már említett főszerkesztő mellett a Magyar Szó több újságírója (Gruik Ibolya, Laták István, Antalovics Péter) is szerepel.

(Szabad Magyar Szó nyomán)

Hasonló bejegyzések