Merkel bejelentette távozását – nyíltan homoszexuális politikus lehet utódja
A hesseni tartományi választás rossz eredményei után Angela Merkel bejelentette, hogy a decemberben esedékes pártkongresszuson már nem indul újra a CDU vezetői posztjáért, írják a német lapok. Merkel a CDU elnökségének hétfői ülésén egyértelművé tette, hogy nem indul újra az elnöki posztért – írja az Itthon.ma az MTI-re hivatkozva.
Jelen esetben a pártelnöki posztról van szó, továbbra is ő marad Németország kancellárja, de politikai pozíciói emiatt jelentősen meggyengülnek.
A vasárnapi hesseni tartományi választásokon a „Keresztény“demokrata Unió (CDU) 11 százalékot veszített támogatottságából. Merkel pártja már a tavalyi Bundestag-választáson is rossz eredményt ért el.
A Spiegel szerint a potenciális utódok között szerepel a nyíltan homoszexuális Jens Spahn egészségügyi miniszter, Annegret Kramp-Karrenbauer, a párt főtitkára és Armin Laschet, Észak Rajna – Vesztfália tartomány CDU-s miniszterelnöke is.