Szerbia 

Szerbia visszaesett a korrupció elleni harcot illetően

Szerbia valószínűleg újabb határidőt kap arra, hogy teljesítse az Európa Tanács korrupcióellenes testületének, a Greconak az ajánlásait – jelentette ki Marin Mrčela, a testület elnöklője.

Hozzátette, hogy Szerbia keveset tett ezen a téren. Az N1-nek elmondta, hogy a Greco által Szerbia ügyében indított eljárás nem különlegesség, hanem rendes folyamat, amelyet mindig elindítanak, amikor egy ország nem hajtja végre a korrupcióellenes javaslatokat.

Szerbia esetében májusban azt állapították meg, hogy visszaesett a korrupció elleni harcot illetően, mivel a kapott 13 javaslat közül hetet részben teljesített, hatot pedig egyáltalán nem.

A bizottság elnöklője külön kiemelte az alkotmánymódosítás fontosságát, mivel a bírák és ügyészek kinevezéséből teljes egészében ki kell zárni a parlamentet. A törvényhozói és a végrehajtó hatalomnak nem lehet olyan befolyása, mint eddig volt – hangoztatta Mrčela.

Hasonló bejegyzések