„A magyarok szerbfaló mongolok” – A 100 éves elcsatolás vezéralakjai – I. rész

A pravoszláv  szerbek a történelmi Magyarország területére főként két nagy hullámban érkeztek. Legnagyobb részük 1690-ben, I. Lipót magyar király alatt, Arsenije Čarnojević peći pátriárka vezetésével – a törökök elől menekülve – jött be és Magyarországon talált oltalmat[1]. Az  1737  és  1739  közötti  háború idején Arsenije  Jovanović pátriárka  új  menekülthullámot  vezetett az Oszmán Birodalomból Magyarországra[2]. Magyarországon a szerbek komoly kiváltságokat és szabadságjogokat kaptak [3], ennek ellenére a szerb–magyar viszony mégsem volt felhőtlen az elmúlt évszázadokban, aminek okát abban kell keresnünk, hogy a bécsi udvar a Szerb Fejedelemség létrejöttéig sikeresen fel tudta használni saját céljaira a déli katonai szervezetbe tömörült szerbeket, egészen addig, míg a délvidéki szerbek meg nem fertőződtek a Szerb Fejedelemség által támogatott pánszerb eszmétől[4]. A Magyarországtól való elszakadás és Szerbiához való csatlakozás eszméjének kétségtelenül két legnagyobb délvidéki vezéralakja Svetozar Miletić és Jaša Tomić volt. Délvidék elcsatolásának századik évfordulójához közeledve életrajzaikat az alábbiakban röviden közöljük.

Svetozar Avram Miletić, a híres magyargyűlölő izgató 1826. február 22-én született a bácskai Mozsor községben[5]. Tanulmányait Pozsonyban, Pesten és Bécsben végezte. Ügyvédi diplomáját Temesváron szerezte 1855-ben és Újvidéken nyitott ügyvédi irodát.

Politikával már tanuló évei alatt kezdett foglalkozni. Pozsonyban elbűvölő hatással volt rá Ľudovít Štúr és Ján Kollár pánszláv irányzata[6]. 1848—49-es szerb mozgalmakban is aktívan részt vett. 1848 márciusában Pesten tartózkodott, ahonnan Sajkásvidékre távozott agitálni a magyarok ellen. Agitációs tevékenységet fejtet ki Csúrogon, Karlócán, Újvidéken, ahol a magyar jegyzőkönyveket az ő buzdítására gyújtották fel[7], neki és társainak köszönhetőek a véres húsvéti zavargások („rebellitása“ miatt jövendőbeli anyósa, Jelisaveta Forović még tíz évvel később is alig egyezett bele, hogy lánya férjhez menjen hozzá [8]).

1849 után Bécsben tanul Obrenović Mihály  pazar ösztöndíjának köszönhetően.

Újvidék  1861-ben polgármesterré  választotta, polgármesterként az első dolga a szerb hivatali nyelv kizárólagossá nyilvánítása. Miletić tűzzel-vassal szerbesített, pártjával együtt elnyomta és terrorizálta a katolikus magyarokat és németeket[9], felszámolta a városi német reálgimnáziumot.  1865-ben   a bassahidi   kerület   országgyűlési képviselőnek   küldte fel Budapestre, de egyúttal tagja volt a horvát szábornak is. 1866-ban Pesten tűrhetetlenül uszító, magyargyűlölő újságot indított Zastava (Zászló) címmel, 1869-ben létrehozta a Szerb Nemzeti Szabadelvű Pártot.[10]

Amikor 1867-ben ismét a város élére állt, újabb nagyszerb uralom kezdődik: lecserélteti például a város zászlaját Szerbia hivatalos állami színeire.

1868-ban a nemzetiségi törvény vitájában Miletić külön területeket követelt és a magyar  nyelv  teljes kizárását e  területekről.[11] Az akkori szabadelvű magyar vezetés a korabeli Európában példa nélküli toleranciával viszonyult Miletić magyarellenességével és szeparatista  szándékaival szemben, némán eltűrték, amikor  a gyűlöletszító megnyilvánulásaiban megmutatta az általa mongolnak nevezett magyarságnak az utat 

1876 júniusában, a szerb-török  háború  idején  katonaságot  kezdett  toborozni  és pénzt gyűjteni Szerbiának  magyar  területen[13], május végén több magyarországi szerbbel Belgrádba utazott, ahol Obrenović Milán fejedelem fogadta[14], majd utána tüzes beszédet tartott, melyben kijelentette, hogy Magyarországon a szerbek között 20-30 ezer önkéntes készen áll a háborúra, ezután  meggyőződését fejtette ki, ha Szerbiának sikerül a török alól megszabadulnia,

, majd arra biztatta a jelenlévő, vezető szerbiai politikusokat, pravoszláv papokat, tanárokat, hogy a népet lázítsák, hogy legnagyobb ellenségeiktől, a magyaroktól megszabaduljanak.[14]  Amikor Magyarországon kitudódott háborúszító, önkéntestoborzó szeparatista szervezkedése, Miletićet törvényszék elé állították és 1878-ban csupán 5 évre börtönöztették be, de már 1882-ben ismét a budapesti országgyűlés tagja lett.[15]

Csakhamar gyűlölködő életmódja   megtámadta az agyát, elméje teljesen elborult. Életének hátralévő részét békésen élte le Versecen a politikától visszavonulva, ahol 1901. február 4-én meghalt 75 éves korában.[16]

1939-ben a jugoszláv (szerb) rezsim szobrot emelt Svetozar Miletićnek Újvidék központjában, amely felemelt jobb kezével ma is  fenyegeti az újvidéki magyarság jelképének tartott Mária Neve katolikus templomot.

_____________________

[1] A balkáni vereség után a Szent Liga hadjáratát támogató szerbek a török bosszújától félve Arsenije Čarnojević peći pátriárka vezetésével tömegesen hagyták el főként koszovói lakóhelyüket: 37-40 ezer család, egyesek szerint 200 ezer, mások szerint 500 ezer lélekszámmal jöttek Magyarországra, s kaptak menedéket.

[2] Čitanka prvog srpskog ustanka. NIP dečije novine, 2006.

[3] Bár nem szándékoztak végleg letelepedni, különböző kiváltságokat kértek és kaptak a magyar királyoktól. A következő évszázadokban  a szerbek helyzete, privilégiumaiktól függetlenül is, kiváltságos volt volt. Elenyésző kivétellel voltak jobbágyok, Délmagyarország legtermékenyebb vidékein laktak. Polgári és kereskedő rétegük a leggazdagabbak közé tartozott, és kereskedői és kézműves iparukban senki és semmi sem akadályozta őket.  Kulturális tekintetben  Pesten, Újvidéken, Karlócán és más városokban szerb művelődési központok alakulhattak a szerb irodalom és tudomány művelésére, amelyeknek fenntartására a szerb kereskedők, nagybirtokosok és iparosok vagyont és tőkét hagyományoztak alapítványok formájában. Iskolahálózatuk lépést tarthatott az ország állami és egyházi iskoláinak a szintjével. Olyan erős anyagi és szellemi tőkével rendelkeztek, amellyel már a 18. század közepétől egészen Trianonig messze felülmúlták anyaországi – szerbiai – testvéreiket.

[4] A Vuk Karadžić értelmezésű pánszláv eszmét valló Ilija Garašanin szerb belügyminiszter 1844-ben felvázolta a szerb vezetésű délszláv államot, amely magában foglalta volna Dalmáciát, Horvátországot, Szlavóniát, a Szerémséget, Bácskát, Bánságot, a Határőrvidéket. Vö. Hermann Róbert: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc története, 44. o.

[5] Zastava, 36. évf. 18. sz.

[6] Др Трива Милитар: Др Светозар Милетић и његово доба. Zastava nyomda, Újvidék, 1926. 148. old.

[7] Uo.  34-35. old.

[8] Uo. 35. old.

 [9] Vasárnapi újság, 15. évf. 45. sz.

[10] „Az egész szerb nemzet felszabadítása és egyesítése lesz a legfőbb eszme, amely attól kezdve mindig és mindenhol Miletić minden lépésén keresztül  vezéreszmeként megnyilvánul majd, ami lelkesíteni fogja bajtársait, híveit és az egész szerb nemzetet. Ezen eszme szolgálatába nemcsak a vajdasági szerbek politikai harca és irodalmi tevékenysége állítva lett, hanem az eszme  átlépett a többi szerblakta területre is, mintegy fogadalommá válva az egész szerbség számára. Nemzeti eszméjének megvalósítását Miletić úgy képzelte el, hogy legelőször Szerbia és Montenegró fokozatosan felszabadítsák és elfoglalják a törökök alatt lévő szerb tartományokat, azután pedig a Habsburg Birodalom alatt lévő területeket”– Др Трива Милитар: Др Светозар Милетић и његово доба. Zastava nyomda, Újvidék, 1926. 91. old.

 [11] Vasárnapi újság, 33. évf. 52. sz.

[12] Uo.,17. évf. 9. sz.

[13] Zastava, 11. évf. 77. sz.

[14] Др Трива Милитар: Др Светозар Милетић и његово доба. Zastava nyomda, Újvidék, 1926. 125. old.

[15] Vö. A mentelmi bizottság jelentése Dr. Miletics Szvetozár országgyűlési képviselő mentelmi ügyében. 1876-377. irományszám.

[16] Zastava, 36. évf. 18. sz.

[17] U. o.