Délvidék Kiemelt 

A haladók nagyágyúi ezúttal Nagykikindán élvezkedtek a magyar tragédián

Nagykikindán megtartották a város első világháború során történt „felszabadítása” és Délvidék Szerbiához való hozzácsatolása alkalmából.

Maja Gojković, a szerb parlament (négy egymástól eltérő profilú politikai pártot kicserélő) hírhedt elnöke fontosnak tartotta, hogy jelenlétével „megtisztelje” a morbid rendezvényt.

Beszédében kiemelte, hogy „a megtörhetetlen és megingathatatlan szerb nép a háború alatt és utána is bebizonyította, hogy mindig bízott céljainak tisztaságában és igazságosságában„.

Hozzáfűzte: „Újvidéken megszületett a huszadik század legfontosabb döntése – Szerémség, Bánát, Bácska és Baranya Szerbiához való hozzácsatolása.”

Gojković

ezt nagy győzelemnek, évszázados álom beteljesülésének minősítette. És nem szakadt rá az ég.

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke azt mondta, hogy „száz évvel ezelőtt Nagykikindára megérkezett a szabadság”. Szerinte ezt a várost „az egyenlőség és a közösségi szellem jellemzi. ”       

A nagykikindai Művelődési Központban holnap bemutatják Srđan Sivčev történész „Hozzácsatolás 2018. – Nagykikinda tükrében” c. könyvét.

Pénteken pedig a helyi Történelmi Levéltárban megnyitják a „Nagykikinda felszabadítása és hozzácsatolása” c. tárlatot.

(politika.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések