„A szerb parlament elnöke egy ribanc”
Sergej Trifunović színész Twitter-bejegyzésében ribancnak nevezte a szerb parlament elnökét, Maja Gojkovićot.
A parlament tegnapi ülésén Gojković felolvasta ezt a bejegyzést, majd közönséges alaknak nevezte annak szerzőjét.
A színész tovább folytatta a kommunikációt a Twitteren keresztül. A parlament elnökének szemére vetette azt, hogy a társaival együtt nem volt hajlandó napirendre tűzni a gyermekek érdekvédelmére vonatkozó kezdeményezéseket. (Trifunović beteg gyermekek gyógykezeléséhez szükséges pénzeszközök biztosításával foglalkozó alapítványt hozott létre; a rezsim azonban folyamatosan gáncsolja.)
Emiatt
„elnézést kért az összes ribanctól, amiért egy mondatban említette őket Gojkovićtyal”.
Trifunović szerint az ellenzék emberei nem tolerálhatják tovább, hogy a haladók árulóknak és tolvajoknak nevezik őket, sőt, újabban meg is verik őket. A színész úgy véli, hasonló módon kell visszavágni.
(Szerb média nyomán; fotó: standard.co.me)