Szerbiai ellenzék: „A hógolyó gyarapszik, és nem állítjuk meg – győzzük le a Hóembert!”
Amint arról mi is beszámoltunk, tegnap Belgrádban újabb rezsimellenes demonstrációra került sor. A tiltakozás rendbontás nélkül zajlott le.
Egyebek között elhangzott, hogy továbbra is küzdeni fognak a győzelemig, és csakúgy, mint annak idején Slobodan Miloševićet, le fogják győzni Aleksandar Vučićot is.
A legfrissebb hírek szerint a tüntetők száma ezúttal 20 és 25 ezer között mozgott, ami jóval nagyobb, mint az előző demonstráció alkalmával.
A szervezők előzetes bejelentése után – mely szerint a következő tiltakozásra január 16-án kerül sor – számos polgár elégedetlenségét fejezte ki a közösségi oldalakon, megjegyezve, hogy ők már december 22-én ismét kivonulnak az utcára.
Erre maguk a szervezők is reagáltak. Dragan Đilas ellenzéki politikus, a Szövetség Szerbiáért mozgalom egyik vezető személyisége jelezte:
„Ma 25 ezren voltunk, és ez gyönyörű!… Január 16. messze van, december 22-e viszont sokkal közelebb…”
A következő tiltakozó gyűlés tehát december 22-én lesz, ezt az időpontot megerősítette Jelena Anasonović aktivista, a megmozdulás egyik szervezője is. Twitteren egyebek között azt is elmondta, hogy
„a hógolyó gyarapszik, és mi nem állítjuk meg, győzzük le a Hóembert!”.
(N1 hírtelevízió nyomán)